Boszorkánytörténet

Beszélgetés Pap Andival, egy volt boszorkánytanítvánnyal

– Amikor tízéves lettem, nagy tragédia történt a családban. Apukám meghalt autóbalesetben. Innentől kezdve, a családfő hiánya miatt, felborult az egyensúly, és nagyon sok rossz ekkor kezdődött el az életünkben.

Anyukám aggódott és nagyon félt, mert nem tudta, hogy hogyan fog eltartani minket egyedül, és milyen életünk lesz a továbbiakban. Végül úgy döntött, hogy nevelőapát keres nekünk. Ebben az volt a bosszantó, hogy nem volt beleszólásunk, nem kérdezte meg tőlünk senki, hogy befogadunk-e egy új embert a családba. Ennek hatására kezdődött a lázadó korszak az életemben. Az édesapám személye olyan nagy példakép volt számomra, hogy képtelen voltam gyerekként átadni a tekintélyt és tiszteletet egy másik férfinak. Be akartam bizonyítani: ő nem tartozik közénk. Egyszerűen nem engedtem, hogy beleszóljon az életembe. Emellett semmilyen fenyítést nem alkalmaztak otthon. Ez nagyon vakmerővé tett, így az elkövetett bűneim és a velem történt szomorú események mind erre vezethetők vissza.

– Hogyan és miért kezdtél el a spiritizmussal és a boszorkánysággal foglalkozni?

– Az ilyen típusú lányok, mint én, mindig a szerelmen keresztül cseppennek a sűrűjébe. Először még csak az ártalmatlannak tűnő horoszkópokat olvasgattam, de később ezen keresztül keményebb dolgokra tértem át.

Ennek egyik oka az volt, hogy amikor apukám meghalt, onnantól kezdve semmilyen biztatást nem kaptam arra nézve, hogy csinos, okos és értékes vagyok. Soha senki nem dicsért meg és nem bátorított ezen a téren, csak az édesapám. Ezért menekültem a szerelmi káoszaimba, hogy betöltsem valahogy az űrt a szívemben. Hiányzott egy férfi, egy tekintély az életemből, aki megmondja nekem, hogy mit tegyek és mit ne.

Mikor a második barátommal megismerkedtem, azt éreztem, hogy megtaláltam, akit kerestem. Mindent gondolkodás nélkül elfogadtam, ami az övé volt: a véleményét, a világnézetét. Ő pedig meditációval, horoszkóppal foglalkozott, ismerősei kártyát vetettek és egyéb sötét dolgokat műveltek. Nagyon határozott elképzelése volt a reinkarnációról (lélekvándorlásról) is. Mivel beleszerettem, és az élete részesévé váltam, én is egyre jobban beleláthattam ezekbe a dolgokba. Eleinte csak ártalmatlan, egyszerű kíváncsiság volt bennem a spiritizmussal kapcsolatban, azonban ez később majdnem megölt.

Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy én is jósoltassak magamnak, mert nem voltam biztos abban, hogy a barátom szeret. Akik jóshoz mennek (és sajnos ebben a lányok vannak többségben), többnyire a szerelem miatt indulnak el, és hogy választ kapjanak a következő kérdésekre: Ki lesz a párom? A mostani majd elvesz feleségül?
Egyszer annyira összevesztem a barátommal, hogy lelkileg teljesen összetörtem, és elmentem egy „látóhoz”.

– Egy ilyen látó milyen ember? Őket hívják régiesen boszorkányoknak?

– Igen. Általában ők azt mondják magukról, hogy tudnak olvasni bárkinek a gondolataiban, látják a múltat, a jelent, a jövőt, és ha leülsz velük szembe, akkor ilyesmit fognak mondani: „Te azért vagy depressziós, mert egy kis kobold ül a válladon, és az szívja ki belőled az életenergiádat”,

„A nagypapád szelleme még nem hagyta el a földet, és belőled táplálkozik”. Ilyen és ehhez hasonló spirituális sztorikat hoznak össze. Mindent arra vezetnek vissza, ami nem bebizonyítható, például: nekem problémáim voltak a nőiességemmel, mert nagyon nehezen fogadtam el magam, erre ő azt mondta, hogy ez biztos azért van így, mert előző életemben férfi voltam. Ezeket pedig annyira hatásosan tudják előadni, hogy az ember elgondolkozik rajta, és a végén elhiszi, mert más megoldást nem talál a problémáira.

– Hol lehet megtalálni ezeket a boszorkányokat? Keressük a bibircsókos orrot, hajlott hátat és a seprűt?

– Az a boszorkány, akivel kapcsolatban álltam, egy jól szituált középkorú hölgy, és egyáltalán nem használja a seprűt közlekedésre.

Többségüket nagyon könnyen meg lehet találni a kávézókban és a teázókban. Főleg az utóbbiak azok, amik spirituális központok is általában. Nincs nehéz dolga azoknak a fiataloknak, akik rossz helyen keresik a megoldást.

– A szellemvilág tapasztalataid szerint valóságos világ?

– Eléggé valóságos. Amikor megtérésem után visszagondoltam arra, hogy vajon miért volt olyan könnyű elhinnem azt, hogy Isten van, akkor arra jutottam, hogy azért, mert megtapasztaltam a másik oldalt is.

Amikor problémák gyötörtek, azt hittem, hogy majd az lesz a megoldás, ha még jobban belelátok a nem látható dolgokba. Ekkoriban kezdtem el járni a boszorkánytanfolyamra is. A „főboszorkány” itt kezdett bennünket belevezetni az auralátásba, és megtanítani arra, hogyan érzékeljük a szellemeket és az angyalokat. Az óráknak volt egy gyakorlati és egy elméleti része, amikor jegyzeteltünk. Itt a következő témák kerültek elő: Hogy kell halott lelkeket elkergetni magadról és másokról? Hogy tudsz átkokat levenni az emberekről? Hogyan tudod manipulálni a múltat, a jelent és a jövőt? Végül is az egésznek a lényege abban állt, hogyan oldd meg a problémákat. Gyógyító imákat is tanultunk, és közben sokszor kimondtuk Isten nevét. Mindeközben azt éreztem, hogy nagyon jó, hogy a Mindenhatóhoz beszélünk, és jó felé keresgélünk, csak azt nem tudtam, hogy ezt tehetném máshol is, ott, ahol nem válik vesztemre.

Közben azért a jó szándék is bele volt ültetve szépen ebbe az egészbe: mindig azt mondta nekünk a Látó, hogy azért tanulunk, mert az embereket majd így tudjuk segíteni, és ezáltal jobbá tehetjük az életüket. Tehát adva volt egy életcél is, amit mi szívesen és örömmel felvállaltunk. Csak hát, mint később kiderült, nem tudtam azzal segíteni, amit tanultam, hiába hókuszpókuszoltam. Nem tudtam senkinek a problémáját megoldani, még a magamét se.

– Hányan jártatok a boszorkánytanfolyamra, és meddig tartott?

– Körülbelül huszonöt fő kezdte el a tanfolyamot. Ám a végére csak én maradtam egy lánnyal. Mi fél évig bírtuk.
Különben ez a tanfolyam úgy volt alakítva, hogy egy embernek akár az élete végéig is elhúzódhat, de addig mindenféleképpen, amíg van pénze.

– A többiek miért mentek el?

– Egyrészt ez a tanfolyam nagyon drága volt. Egy óráért hatezer forintot kellett fizetni. Másrészt sokaknak bebizonyosodott az életében, hogy azok a megoldások, amikről szó volt, nem műkődnek.

Az én életemben azért tartott ez olyan sokáig, mert nagyon kapaszkodtam az egészbe, és a végsőkig biztos voltam abban, hogy itt megtalálom az igazságot. Közben egyre gyanúsabb volt az is, hogy eltűntek az emberek. A Látó viszont kihasználva azt, hogy egyáltalán nincs önbizalmam, magához láncolt, és a vége felé azt mondta nekem és a másik lánynak, hogy csak a Kiválasztottak maradnak mellette, és ő már az elején megjósolta, hogy csak ketten fogjuk elvégezni a tanfolyamot.

– A családod hogyan reagált arra, hogy boszorkánynak tanulsz?

– Egy darabig ők is belekeveredtek ebbe az egészbe, mert megkértem, hogy jósoljon nekik a Boszorkány, miközben hipnózis alatt vannak. Erre ő olyan dolgokat jövendölt, hogy például a húgomat meg fogják erőszakolni. Nagyon felidegesített, hogy ezt csak úgy félvállról mondta nekünk. Ezért egyre több lett bennem a keserűség, és elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehet valakiben szeretet, aki csak így minden együttérzés nélkül hozzánk vág egy ilyen szomorú dolgot, anélkül, hogy valami megoldást kínálna fel nekünk a veszély elhárítására.

– Végül mi vezetett rá arra, hogy másfele keresd az igazságot?

– A megtérésem előtti utolsó szakasz volt a legfájdalmasabb. Láttam, hogy a vőlegényem egyre jobban tönkremegy.

Ráadásul a kapcsolatunk sem volt már az igazi, mert a Látó féltékeny volt a szerelmünkre, és folyamatosan olyan dolgokat jósolt neki, hogy nem én leszek a párja. Ő ezeket mind elhitte. Állandóan meditálni akart, és kétségbeesetten kért engem, hogy szedjem le róla a halott szellemeket, mert nem tud már tőlük aludni és normálisan gondolkozni sem. A végén már annyira rosszul volt, hogy a Boszorkány sem akart foglalkozni vele, és megfenyegette azzal, hogy ha még egyszer elmegy hozzá, akkor feljelenti. Azért is kergette el, mert látta, hogy szegénynek már elfogyott az összes pénze. Ugyanis azért generált neki újabb és újabb problémákat, hogy minél tovább járjon hozzá, és megfossza javaitól.

Amikor ezt megtudtam, egy világ omlott össze bennem. Eszembe jutott a tanfolyam célja, és láttam azt is, hogy itt van egy konkrét helyzet, és egyszerűen nem tudunk rajta segíteni. Megtanultuk azt is, hogy kell elűzni a démonokat, és mégsem tudtunk csinálni semmit, mikor szükség lett volna rá. Ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy ha mi nem tudjuk kiűzni ezeket a lényeket, akkor kikkel dolgozunk együtt, és vajon melyik oldalon állunk. Végül rájöttem, hogy a rosszon.

– A vőlegényed huszonnégy évesen öngyilkos lett. Kérlek, mondd el, hogyan történt!

– Azt már mondtam szegényről, hogy nagyon belekeveredett ezekbe a dolgokba. Hitt a reinkarnációban is, és végül ez volt az, ami az öngyilkosságba taszította. Meg volt győződve arról, hogy miután leugrik a körfolyosós ház belső teraszáról, utána újjászületik, és lehet, hogy egy kicsit nehezebb lesz az élete, de sikerülni fognak neki a dolgok. A spirituális dolgokban a következő életbe vetett reménység az egyetlen támpont.

Mikor találkoztam vele az utolsó héten, már nagyon rossz állapotban volt. Egyfolytában sírási rohamok jöttek rá, és hangokat hallott, melyek beszéltek hozzá. Például amikor sétáltunk, akkor is mondta, hogy most arra utasítják a hangok, hogy bántson engem. Aztán elsírta magát, és megkérdezte, hogy nem félek-e tőle. Mondtam neki, hogy nem, mert ismerem a természetét, és ha megütne, akkor sem gondolnám azt, hogy ez tőle van. Három évig voltam együtt vele, és tudtam, hogy nem bántana sohasem.

– Mikor beszélgettél vele utoljára?

– Utoljára este találkoztunk és beszélgettünk. Még kérdezte is, hogy nem akarok-e nála aludni, de hiszem, hogy már ez is Isten akarata volt, hogy ne legyek ott, mikor öngyilkos lesz, mert így is nagyon nagy kalamajkába kerültem. Ugyanis a szüleinek ezt az egészet nagyon nehéz volt feldolgozni.

Az is nagy problémaként nehezedett rám, hogy a barátom egyáltalán nem volt kapcsolatban a családjával, és nem tudták, hogy mi van vele. Az pedig nagyon veszélyes tud lenni, hogyha valaki család és barátok nélkül marad, nincs, aki figyelje és segítse az életét. Azok az emberek a leghajlamosabbak rá, hogy belekeveredjenek ezekbe a dolgokba, akiknek kevés az önbizalmuk, nagyon magányosak, vagy vannak ugyan barátaik, de sebeket kapnak tőlük. Vannak olyanok is, akik csalódnak valamiben, például a szerelemben, és ez az, ami abba az irányba tolja őket, hogy ha majd tudnak valami különlegeset, például meg tudják jósolni a jövőt, akkor majd biztos fogják őket szeretni, és sok barátjuk lesz. Egyszerűen csak akarnak valakik lenni. Ők azok az emberek, akik sehogy sem találják az életük célját. A magány összetöri az ember szívét, aminek legtöbb esetben egyenes következménye az lesz, hogy spirituális barátokat keres.

A vőlegényem is szellemekkel és démonokkal társalgott, ők voltak az úgynevezett „segítői”.

Én szintén nagyon egyedül voltam, nem voltak barátaim. A legszomorúbb az volt, hogy a sok probléma között még a párommal is szakítottunk pár hónappal a halála előtt, úgyhogy mind a ketten nagyon egyedül maradtunk.
Voltak ugyan emberek, akikkel elmentem bulizni, de ez csak arra volt jó, hogy berúgtunk, vagy füvet szívtunk, illetve kokaint.

– A Boszorkány hogyan reagált, mikor meghallotta, hogy a vőlegényed meghalt?

– Ő volt az egyetlen, akivel mint barátnővel tudtam beszélgetni. Ugyanis teljesen egyedül voltam Pesten, ezért hozzá mentem. Ő persze tudta, hogy rossz, amit csinált, éppen ezért, hogy jóvátegye hibáját, idézett nekem szellemeket, többek között a vőlegényemet is. A kísérteties az volt benne, hogy ugyanúgy beszélt, mintha a vőlegényem beszélne, és ugyanazokat a szavakat használta, amiket ő is használt. Nem tudom, milyen démon szállta meg, de ez volt az utolsó fogása, amivel úgymond meg akart még kaparintani. Az idézés végén ez a szellem még azt is eljátszotta nekem, mintha a volt szerelmem búcsúzna tőlem. Ez az egész nagyon megérintett és megrázott.

Ennek hatására kezdtem azt hinni, hogy a volt párom most már jó helyen van, és jól csinálta azt, hogy elment.

Amikor a szülei azt feltételezték, hogy esetleg valami közöm van a halálához, akkor az annyira összetört, hogy azon gondolkoztam, hogy egyszerűbb lenne a vőlegényem után menni, és leugorni: akkor én is ott lennék vele fönt az égben. Ugyanis azt írta nekem a búcsúlevelében, hogy ő már nagyon érzi, hogy várják az angyalok, hogy jó helyen lesz, és ez a legjobb döntés. Annyira erős volt bennem ez az érzés, meg egybevágott azzal is, amit tanultunk, hogy meg voltam győződve arról, hogy ez a megoldás.

– Végül hogyan menekültél meg?

– Nagyon egyszerű: iszonyatosan féltem a haláltól. A vőlegényem búcsúlevelében az utolsó mondat körülbelül így szólt: Ne szomorkodjak, mert jó helyre megy és higgyem el, hogy ezt most boldogan írja. Nagyon összezavart, de ugyanakkor meg is ragadott. Ugyanis itt motoszkált bennem az a kérdés is, hogy mi van, ha mégse igaz, amit írt. Amikor odakerültem, hogy én is leugrom ott, ahol ő, akkor is ez a kétség volt bennem. Ekkor fogalmazódott meg bennem egy imádság: „Istenem, ha te vagy, és te vagy az egész világnak a teremtője, akkor csinálj valamit, mert én nem tudok így meghalni!”

Azonban ekkor már ott álltam a korlátnál. Ugyanott, ahol ő, mikor leugrott, és az előtt a lakás előtt, ahol leéltünk együtt három évet.

Annyira benne voltam a spirituális dolgokban, hogy a fizikai füleimmel hallottam, hogy a démonok, akik közben kínoztak és vádoltak, azt akarják, hogy öljem meg magam. De mielőtt ezt megtettem volna, találkoztam Istennel.

– Ez hogyan történt?

– Miközben szorongattam a korlátot, a fejemben sok minden megfogalmazódott. Többek között az is, hogy lehet, hogy van valami értelme ennek az életnek. Aztán ráébredtem arra, hogy mennyire sok mocsok halmozódott fel az életemben, és visszaemlékeztem, hogy az édesapám mit tanított nekem, és hogy mennyire tiszta erkölcsöt és értékrendet mutatott. Közben egyfolytában csak azt kiáltozta a szívem, hogy nagyon szeretném, hogy szeressenek, és hogy valaki fogadjon el úgy, ahogy vagyok! Az igazi szeretet után sóvárogtam, és az egész bensőm ez után kiáltott. Ekkor Isten úgy megérintett, hogy én csak annyit éreztem, mintha egy nagy, meleg és puha kabát rám terülne. Leginkább ahhoz tudtam hasonlítani, mint amikor apukám megölelt, és abban minden benne volt, az is, hogy büszke rám, és az is, hogy szeret engem. Ez annyira erős volt, hogy csak sírni tudtam. Sokáig nem tudtam, hogy ez Isten maga, azt gondoltam, hogy a Szeretet volt. A szívemet csordultig betöltötte, és olyan hatalmas volt, hogy szinte belereszkettem.

– Utána hogyan alakult tovább az életed?

– Az időm nagy része azzal telt, hogy kezdtem ismerkedni azzal, akit csak úgy ismertem, hogy: a Szeretet. Mondtam neki, hogy mennyire jó ez az egész, és megkérdeztem, hogy lehet-e továbbadni másoknak is. Ugyanis erről mindenkinek tudni kellene!

Nappal minden nagyon jó volt, éjszaka viszont eljött a borzalom ideje. Iszonyatos rémálmaim voltak, és közben folyamatosan hallottam a démoni hangokat, hogy rám akarnak törni. Teljesen össze voltam zavarodva, mert nem értettem, hogy mi történik velem. Nappal mindig feltöltődtem, mert tudtam, hogy valaki vigyáz rám, és hiába rossz az éjszaka, biztonságban vagyok. Később megismerkedtem keresztényekkel, aki elmondták, hogy az a Szeretet, akivel annak idején találkoztam, maga Jézus volt. Ekkor már átadtam neki az életemet is, mert rájöttem, hogy csak tőle kaphatom meg azt, amit egész addigi életemben kerestem.

– Már szinte első perctől kezdve Isten szolgálatába álltál, és mindenhol az örömhírt hirdeted az embereknek. Mi sarkall arra, hogy ezt tegyed?

– Az elején, mikor megmenekültem a halálból, nem tudtam befogni a szám. Először azt mondták rám, hogy biztos megint beszívtam, de aztán látták, hogy mennyire megváltozott a hangulatom és az egész viselkedésem. Mindig csak Istenről beszéltem, és az emberek egy idő után már nem tudtak mit kezdeni ezzel, nekik is dönteniük kellett. Nekem ez a feladatom ebben a világban: beszélgetek az emberekkel, meghallgatom a problémáikat, és csak szeretem őket.

– Mint egy volt boszorkánytanonctól, úgy kérdezem tőled, hogy mi a véleményed Harry Potterről?

– Egy Harry Potterről készült filmet láttam, s teljesen elképesztő volt számomra, hogy ezt a filmet gyermekeknek készítették, hiszen tele vannak olyan horrorisztikus elemekkel, amiket még én is alig bírtam végignézni. Az ijesztgetés és félelemkeltés után a film szinte tálcán kínálja a megoldást: az okkultizmus teljes eszköztárát. Főként ezért tartom veszélyesnek a film üzenetét, mert a főszereplők varázslások, mágiák és egyéb trükkök segítségével menekülnek meg, s amikor a gyerekek megnőnek, sokkal nagyobb lesz az esély, hogy fogékonyabbak lesznek ezekre a gonosz tudományokra.

A film varázslásötletei, mágiái nem állnak messze az igazságtól, így sajnos a kicsik kíváncsisága – egy nem megfelelő családi háttér mellett – könnyen rossz irányba állíthatja az érdeklődésüket.

– Hogy tudod összegezni ezt az egy évet? Az elmúlt huszonháromhoz képest…

– Az egész addigi életem a féktelen bulizásról és a drogozásról szólt, de semmi nem békítette meg a lelkemet. Minden amire vágytam, amit szerettem volna, amit kerestem, azt mind Istentől kaptam meg igazán. Amilyenné szerettem volna mindig is válni, azt csak Isten tudja kihozni belőlem.

Szöveg: Muzslai Bencze
Megjelent a Jeligében (35. Szám 2007. 3. negyedév).