Mint homok a szélben…

Teljesen normális életet éltem. Nem volt stressz, mert nem voltak terveim, így nem volt mihez lemaradni. Nem tettem fel nagy kérdéseket. Nem erőlködtem, csak mentem az árral. Olyan voltam, mint a homok a szélben.

NEM ÍGY A HÚGOM…

Nem így a húgom, ő elkezdett gondolkozni, hogyan lehet, hogy megszületünk, aztán meghalunk, és ennyi a földi élet? Ennek így nem sok értelme van. Kereste a választ, kipróbált sok mindent, de azokban nem találta. Míg nem egy osztálytársa beszélt neki Jézusról, hogy ő az aki, eljött és meghalt az ő bűnei miatt és feltámadt és most is él! Ő meg elfogadta személyes megváltójának, mert Őbenne egy pillanat alatt megtalálta a választ a kérdéseire. Megtisztult, megszabadult. Mi csak néztünk, a bátyám és én, de nem igazán érdekelt a dolog…

BÁTYÁM MENYASSZONYA, BÁTYÁM ÉS ÉN

Aztán a bátyám menyasszonya elment vele egy összejövetelre, ahol ő is megismerte Jézust, majd egy hétre rá a bátyám is. Ekkor jött oda hozzám, hogy nem akarom-e elfogadni én is Jézust? Végig néztem az életem: semmi értékeset nem láttam benne. Céltalanul éltem a napjaim, csak sodródtam. Így hát nem volt mit vesztenem. Elmondtam egy egyszerű imát Jézusnak, amiben ez volt:

Kérlek, bocsásd meg minden bűnömet. Átadom neked Jézus, a teljes életemet, kezdj vele amit akarsz, legyél az életem Ura és Királya.

És képzeld Ő az orvos és ő a gyógyszer, és ő a gyógymód is. Nem csak megjavította, hanem egyszerűen kicserélte szívemet. Pénteken még egy szörnyalak volt a számológépemen, mert főiskolás voltam akkor, hétfőre levettem és helyére tettem egy másik matricát: Örülj! Jézus szeret téged!

 

KÉRDÉSEK, AMIRE TUDNOD KELL A VÁLASZT!

Te tudod miért vagy itt a földön? Tudod ki vagy? Vagy kié vagy? Honnan jöttél és hová mész? Vagy ismersz valakit a környezetedben, aki tudja ezt magáról? Ez a Jézus, akit én megismertem Ő tudja.
Pilátus megkérdezte tőle: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” (Jn18,37)

KI A KIRÁLY?

Jézus azt mondta ő valóban király! De nem úgy mint a földi királyok, hogy kizsákmányolják az alattvalókat, hanem úgy mint akinek van hatalma arra, hogy aki hozzá tartozik annak megváltoztassa az életét. Az egyszerű ima óta, amit elmondtam Ő a Királyom, az Ő uralma alatt élek, ő gondoskodik rólam és a családomról! Te kinek az uralma alatt élsz? Neked ki a királyod?
Jézus tudta miért született erre a földre. Te tudod? Én nem tudtam, nem is gondolkodtam. Én azt kaptam, amit nem is kértem és azt találtam meg, amit nem kerestem. Ő azért jött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. Te tudod mi az igazság? Egy másik helyen azt mondja Ő maga az igazság! Aki Őt megtalálja az megtalálja az igazságot is. Tudtad, hogy Ő már gondolt rád születésed előtt? Tudtad, hogy Ő eltervezte az életedet, és hogy az Ő tervei legjobbak és a legtökéletesebbek neked? Most még nem abban élsz, de élhetsz benne!
Azt mondta aki az igazságból való hallgat a szavára és Ő hozzá megy és ő nem küld el senkit, azt ígérte. Te az igazságból való vagy? Ha hallgatsz a szavára, akkor igen! Ha hozzá jössz, akkor igen! Akarod, hogy megváltozzon az életed? Akarsz célba érni? Akarod, hogy bejöjjön az életedbe az akinek a megjelenésekor a depresszió elszalad, a sötétség elmenekül? Akinek a szava tartja fent az egész világmindenséget és aki kész arra, hogy téged is felemeljen és szilárd alapra helyezzen? Ha igen, akkor gyere te is Jézushoz!

Nézd meg ezt a kis filmrészletet és a végén mond el az imát.