A lélek hullámhosszán

november 7, 2010    
Kategória: Kitekintés

Léteznek csodák? Igen. Maga az élet is egy csoda. A Teremtő, nap, mint nap megajándékoz valami nagyszerű dologgal. Vannak nagyon jó barátaim, akikre lehet mindig számítani. A Jóisten mindig megoldja a problémáinkat, ha nehezek, olykor elviselhetetlenek is…

Az alábbiakban egy verseskötetet, vagy inkább a szerzőjét szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Vitó Zoltán több kötetnyi verset írt. Méltatói kiemelik furfangos, ugyanakkor pontos versjátékát, otthonosságát a verstan klasszikus hagyományaiban.

Első kötete a Szegletkő, 1986-ban jelent meg, a legutóbbi 2007-ben, mely összegyűjtött régi és új verseit tartalmazza. Ez utóbbi – borítóján Hentschel Antal grafikájával – egy robosztus, odvas fatörzsből kihajtó üde fácskát ábrázol, mely talán Vitó Zoltán lelki, családi újjászületésének szimbóluma. Aki a versekre kíváncsi, annak a kötetet ajánljuk, most inkább a kerekesszékes író útját mutatnánk be.

Születése óta Újpesten él. Nyolc hónapra, nagyon váratlanul érkezett. Az anyuka egyedül volt, a papa dolgozott, 1940-et írtak. A szomszéd jött segíteni, ám a koponyában a szülés során a mozgató idegközpont megnyomódott, amitől a mozgási rendszer vezérlése súlyosan megsérült. A kisfiú, aki nyolc évesen önállóan még állni sem tudott, az „ős” Pető intézetbe került, melynek csodájaként 1955-ben a saját lábán, bár kísérővel hagyta el az intézetet.

Pető András professzornak az volt a véleménye, hogy az ilyen betegeket nem szabad operálni. Egyedülálló gyógymódjának az a felfedezés volt a lényege, hogy az idegrendszer képes arra, hogy gyakorlással a sérült terület funkcióit egy jól működő területre áttegye. Ezt a tanítási – tanulási folyamatot nevezte el konduktív módszernek, ami latinul rávezetést jelent. Ma az egész világon ismert.

A 15 éves fiatalember azonban nem úgy mozgott, ahogy szeretett volna. Zavarta a lírai alkatú fiút, hogy nem talált viszonzást a szebbik nem részéről. Kereste a lehetőséget, hogy lehet javítani az állapotán, és 17-18 évesen az Amerikai úton elvállalt egy korrigáló koponyaműtétet. A svéd Herbert Olivecrona (aki Karinthy nevezetes agyműtétjét végezte Stockholmban) egyik tanítványa végezte el a beavatkozást, melynek során bizonyos idegrostokat átvágtak a mozgatóideg központban, azt remélve, hogy féléves bénultság után fokozatosan javulni fog a mozgás.

Sajnos csak az elképzelés első fele vált be, a feszítő izmok egyszerre kezdtek működni. A térddel együtt a csípő, boka is mozgott. Így a bátor fiatalember számára végképp megszűnt a rendes mozgás esélye, némi javulást több ortopéd műtéttel lehetett legfeljebb elérni.

A nem éppen vidám évek múltak, Zoltán a barátai segítségével közlekedett. Gondolatait, vágyait, gyötrelmeit és reményeit versekben fogalmazta meg. A szeretetre, szerelemre váró türelmes, konok vágyakozás sok-sok év múlva meghallgattatásra talált. Ma ez a mosolygó, minden iránt érdeklődő, finom lelkű ember, szerető családban él feleségével és két aranyos fiával.

Talán nem véletlen, hogy a lassan lejáró szavatosságú kis elektromos kocsijával, rendszeresen elnavigálja magát az Újpesti Főplébánia templomba, melynek közösségéhez tartozik. Talán érdemes elgondolkozni azon a titkon, ami ezt az embert mások vigaszává, példájává tette. És persze érdemes elolvasni a verseit is…

ÚTRAVALÓ

Ha különb s igazabb vagy,
átlaggal be nem éred:
’pluszt’ is vállalni kell –
s úgy boldog is leszel!
Közöny nyugodni nem hagy;
és Csúcsok hívnak Téged, –
indulj hát bátran el!
Lopj egy kis fényt az égről,
legyen legfőbb tudásod: –
kezednek bársonyát,
ajkad meleg szavát
Társad tekintetéből
majd mindig híven látod
visszatükrözni – Rád!

(Forrás: Helyi Téma IV. 2010. nov. 8. J.A.)

Közben sor került az Újpesti Kamaraszínházban az estre, ahol a költemények igazi szépségét Kertész Péter és Nyári István nagyszerű előadásában élvezhették a megjelentek…

[svgallery name=”2010_11_20_vito”]

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Comments

19 válasz   “A lélek hullámhosszán”
  1. admin szerint:

    Részlet Az inaszakadt könyvéből:


    25.


    – Jó lenne, Uram, zerge-lábakon
    bejárni hazám drága tájait,
    eljutni aztán határain túlra,
    ledobva a bénaság láncait, –
    de létezik egy dolog a Világon,
    amit még a gyógyulásnál is jobban,
    az Egészségnél is jobban kívánok,
    és ez nem más, Uram: a Szeretet!

          26. A Szeretet, mit egész életemben
    oly mértéktelen mohósággal vágytam,
    s véreimen s pár barátomon kívül
    mindig csak csonkán, hiányosan kaptam:
          27. Bármikor és bárhogy is igazoltam,
    hogy Ember-voltomban teljes vagyok,
    én mindig csak az "inaszakadt" voltam:
    szeretet helyett szánalmat kapok!
          28. Szüleimnek áldozatkészségével
    én elvégeztem számos iskolát,
    Gamáliel lábainál tanultam,
    de én, Uram, az emberek szemében
    mégis csak "az inaszakadt" maradtam!
          29. És a lányok szerelme, ölelése!
    Ében-szemük, mely csillagként ragyog!:
    Bármilyen forrón és tisztán kívántam, –
    én ott is csak "inaszakadt" vagyok!
          30. Ha olykor mégis megszeretett egy-egy
    tisztalelkű galileai lányka;
    ellenem fordult minden rokonsága,
    szerelmét akárhogy kiérdemeltem, –
    csak zokoghatott utána a lelkem…
          31. Vigasztalódni Atyád templomába
    igaz szót vágyva, vitettem magam,
    mert bensőmben ezer sebből véreztem, –
    de a Te Atyád papjának szavában
    is csak a kegyes szánalmat éreztem…
          32. Még Jairus sem adta a leányát,
    pedig őt néki vissza Te adád(!), –
    hogy’ hihetném el bárkinek szavát
    ha most Te itt meggyógyítanál engem? –
          33. – Ó, mondd meg, édes Úr!: én, ki szemedben
    az összefüggéseket fölfedeztem, –
    ha ugrálhatnék, mint az őzbakok,
    vagy a Sión hegyén a szarvasok:
    honnan tudnám, hogy engemet szeretnek(?),
    vagy azt, hogy oly ’délceg legény’ vagyok?…
          34. Egész eddigi életemnek célja
    és értelme kerülne veszve, sírba;
    a küzdelmek, kínok és szenvedések,
    melyek törölhetetlen jelet véstek
    belém, úgy mind értelmét vesztené!
          35. Hogy’ állhatnék barátaim elé,
    ha azt látnák, hogy szavamat nem álltam
    és mindarra is méltatlanná váltam,
    amit eddig oly hevesen hirdettem:
    hogy hibás testemben is ép a lelkem;
    és minden szépre, jóra érdemes,
    ki bennsejében tiszta és nemes…
          36. Nekem már így kell hűségesnek lennem!
    (A hűtelent a sors is megveri!)
    De ha Atyád tetszését elnyeri,


    gyógyíts meg, Uram, másokat – helyettem!

          37. S látod, azóta több, mint ötvenegyszer
    harmincnyolc éve telt el az időnek!
    Te már ott vagy Atyádnak Országában,
    s én itt, lenn, olykor egymagamban félek
    és kérdem, mit legelső alkalommal
    ott, Jeruzsálem barompiacán,
    a Betheszda-tó ama teraszán
    kimondva, olyan sokan nem értettek:
          38.


    Mondjátok meg! Mi könnyebb az embernek:
    mondania, hogy "gyógyíts meg, Uram!"(?),
    vagy mondani: "Ó, Uram, ha lehet,
    adj nékem Társat, – ki így is szeret!
    "

  2. Németh Tibor szerint:

    Az a véleményem, hogy ennek az embernek (is) meg kellene ismernie Jézus Krisztust személyesen, és arról már lehet hogy érdemes lenne cikket is írni.

  3. Muzslai Bencze szerint:

    @ Németh Tibor:
    Vitó Zoli élőhitű ember, és az élete egy nagyon jó bizonyságtétel.

    Úgyhogy Tibor imád máris meghallgatásra talált. :-)

  4. Jeney Attila szerint:

    Kedves Tibor!

    Ha nem Zoltánról lenne szó, és nem ismernélek, azt mondanám, tapintatlan vagy… Zoltán konok, kitartó hitével képes volt túllépni önmagán, így már nem azt látjuk benne, akit a roncs, kerekes székében szánni kell, hanem egy minden vonatkozásban egyenrangú, briliáns elmét, aki még kedves és barátságos is. Képes volt a számunkra elképzelhetetlenül nehéz körülményeken úrrá lenni, példát mutatva mindnyájunknak, hogy a rinyálás helyett akár fészket is rakhatunk (R.Z.) Isten tenyerén. Mi ez, ha nem élő hit?!

    A.

  5. Németh Tibor szerint:

    Én nem ismerem Zoltánt személyesen, de ebből pár sorból, hogy:

    „Ha különb s igazabb vagy,
    átlaggal be nem éred:
    ’pluszt’ is vállalni kell –
    s úgy boldog is leszel!”

    számomra az derül ki, hogy ő magát különbnek és igazabbnak tartja az átlagnál, ennek megfelelően a kérdés az számomra, hogy ő most tulajdonképpen kiben hisz? Ez alapján a négy sor alapján saját magában.

    Aztán van itt ez a három sor:

    „hogy hibás testemben is ép a lelkem;
    és minden szépre, jóra érdemes,
    ki bennsejében tiszta és nemes…”

    Zoltán ebben a három sorban is úgy fest, mint aki a saját érdemeit méltatja, és nem a Megváltóját mondja tisztának és nemesnek, hanem a saját bennsejét.

    Itt van ez a négy sor:

    „Nekem már így kell hűségesnek lennem!
    (A hűtelent a sors is megveri!)
    De ha Atyád tetszését elnyeri,

    gyógyíts meg, Uram, másokat – helyettem!”

    Ez számomra egy olyan ember négy sora, aki lelkileg összetört abban, hogy nem gyógyult meg és mivel nem érti ennek az okát, csinált magának egy saját „szenvedés keresztet”, amin a betegsége mint valami magasztos életteher függ. Én azonban azt gondolom, hogy a „gyógyíts meg, Uram, másokat – helyettem” kifejezésben az alázatnak csak a látszata van meg, valójában emögött gőg lakik és önigazultság.

    Végül:

    „Mondjátok meg! Mi könnyebb az embernek:
    mondania, hogy „gyógyíts meg, Uram!”(?),
    vagy mondani: „Ó, Uram, ha lehet,
    adj nékem Társat, – ki így is szeret!””

    Én úgy tudom, hogy a Bethesda tavánál az ágyhoz kötött illető 38 éve rendszeresen abban a reménységben várakozott a Juhkapunál, hogy ha felkavarodik a víz, akkor ő fog valami csoda folytán beérni elsőnek a vízbe, hogy meggyógyulhasson. Zoltán ugyan szintén a Bethesdára hivatkozik, de anélkül a reménység nélkül, ami a bibliai történek szereplőjének megvolt. Ráadásul ebből még erényt is akar kovácsolni, mikor felteszi a kérdést, hogy „mi könnyebb”, azaz itt magát magasabbra helyezi, mint a 38 éve béna férfit. Ez is önigazultság. Az az ember találkozott Jézussal és azonnal meggyógyult, mert nem csinált betegségéből önmagasztalást. Szerintem Zolinak is erre van szüksége, már amennyiben tényleg ez a célja.

    Nekem se a cikkből, se a versekből nem az Isten dicsősége jön át, hanem egy megsebzett ember kemény szíve. Írom pedig mindezt azért, mert az oldal alján az áll pirossal: „Kérlek, írd meg a véleményed!”.

  6. Jeney Attila szerint:

    Nagyon helyes, hogy elmondtad a véleményedet, mert egy nagyon fontos kérdést vetettél fel, történetesen azt, hogy egy nagyon mélyen hívó keresztény számára hol vannak a befogadás, az elfogadás határai. A keresztények – Hozzád hasonlóan – gyakran elutasítják a „világi” zenét, irodalmat, művészetet és egyéb dolgokat.

    Valahol értem ezt a mentalitást, mely mindenek elé helyezi Isten dicsőségét, kárnak, szemétnek minősítve az összes dolgot, ami nem direkt erről szól, de azt hiszem, ez mégsem helyes. Sokkal gazdagabb azoknak az élete, akik nyitottak, képesek és hajlandók meghallani, meghallgatni a mindennapok szépségeit, sőt ezekben felfedezni az ott rejtőzködő Istent, isteni gazdagságot.

    Egy költőt, zenészt vagy bárkit, aki megosztja, a környezetével a gondolatait, értékeit nem lefumigálni kellene, hanem hálásnak lennünk érte… Igen, a küzdelmeinkben, akarásunkban mi is benne vagyunk, szerintem nincs ezen mit szégyellni vagy botránkozni.

  7. Németh Tibor szerint:

    Hiszem, hogy Isten úgy szerette ezt a VILÁGOT, hogy egyszülött Fiát adta érte. Hiszem, hogy ez Jézus Krisztus irántunk való, felbecsülhetetlen mértékű szeretetét mutatja. Jézus Krisztus nem pusztán az éppen gyülekezetbe járó emberekért adta önmagát, hanem (amint azt fentebb idéztem) a világért, a „világi” emberekért. Jézus Krisztus nem utasítja el a világi embert, mert a világi emberért jött, hogy megváltsa és megigazítsa az elveszett, bűnös, azaz célt tévesztett állapotban lévő teremtményeket. Isten kegyelme abban áll, hogy kizárólag olyanoknak kegyelmezett meg, akik ezt nem érdemlik meg, például nekem. Ha találkoznék Zoltánnal, valószínűleg arról a Jézus Krisztusról tennék neki bizonyságot, aki annak ellenére, hogy Zoltánnak egyetlen olyan cselekedete vagy gondolata sincs se a könyvében, se a mindennapjaiban, ami Isten előtt igazzá tehetné, mégis meghalt érte, mert számára Zoltán egyedi, megismételhetetlen és felbecsülhetetlen értékű teremtmény. Zoltán értékét nem a gondolatai vagy az írásai adják, mert ha ez így lenne, Isten előtt ez egyenértékű lenne egy „koszos ronggyal”, vagy (a koszos rongy eredeti, bibliai jelentéstartalma alapján) használt WC papírral. Egy ilyen haszontalan dologért senki sem adná oda a számára legdrágább, egyszülött fiát. Az ember értéke tehát isteni mércével mérve tökéletes, szent vérben fejezhető csak ki, ami nem váltható át sem anyagi javakra, sem emberi produktumokra, legyen az művészeti alkotás vagy bármi egyéb. Jézus kiontott vérében Istennek olyan mértékű kegyelme szabadult fel, ami nem csak Zoltán, de minden ember betegségét képes nyomtalanul eltűntetni és minden nyomorúságra természetfeletti orvosság. Zoltán ezt a Jézust nem ismeri személyesen és szükséges, hogy megismerje.

    Engem félreismer az, aki azt gondolja, hogy kizárólag Istent dicsőítő dolgokkal veszem körül magam. Annak ellenére, hogy az „Úré a föld és annak teljessége” (tehát idővel e föld legapróbb alkotóeleme is Isten dicsőségét kell hogy visszatükrözze, mert ez az Úr akarata), ma még számos olyan dolog és esemény van, ami nem ezt teszi. Minden, ami nem Isten dicsőségét tükrözi vissza, szükségszerűen valami/valaki más dicsőségét tükrözi. Általában vagy emberét, vagy sátánét. Nem igazán tudok olyan dologról, ami ebben a tekintetben semleges lenne. Gyakran megyek el pl. jazz koncertekre vagy hallgatok nem hívő témájú zenét (pl. klasszikust), mert szeretem a tehetséget, ami Istentől származik, szeretem az izgalmas önkifejezést és számos esetben fordult elő, hogy egy nem hívő témájú művészeti alkotás sokkal szórakoztatóbb volt, mint egy nem túl kreatívan kivitelezett, hívőnek szánt üzenet, valamint (elsősorban) szeretem azokat a művészeket, akiknek a valódi értéke nem a művészi teljesítményükben van, hanem abban, hogy szent vér folyt értük.

    Nekem elég sok művész ismerősöm van, mert magam is ilyen körökben mozogtam korábban, éppen ezért nem igazán lehet rám kategórikusan azt mondani, hogy „elutasítom a világi zenét, irodalmat”, stb. Ennek ellenére szeretek mindent a maga helyén kezelni. Amikor valaki valami olyat mutat be, ami a saját dicsőségét tükrözi vissza, akkor amellett, hogy tudom értékelni a szerzőnek adott tálentumot (ami Istenre mutat), az üzenetét egyáltalán nem kell hogy elfogadjam, sőt szívesen vitatkozom is vele és őszintén rámutatok arra, hogy Isten szemében a saját dicsőségünk mennyire értéktelen. Véleményem szerint Zoltán írásai is a saját dicsőségéről szólnak és én ez alapján értékelem a produktumát, nem feledkezve meg a szerző valódi, Isten által megállapított értékéről sem. Eképp sokkal jobban szeretem, ha minden különösebb ideológiai háttértől mentes (meglehetősen ritka) szórakoztató zenei koncertet hallgathatok meg, mintha valaki nagyot akar nekem üzenni, csak épp nem Istentől, hanem a saját trónjáról.

    Úgy vélem, egy Isten Szelleme által vezetett embernek szükséges különbséget tenni sötétség és világosság között, mert a benne lévő világosság erre ösztönzi. Valójában nem az a szeretet hiánya, ha az ember megméri a dolgokat és az Istentől vezetett lelkiismerete alapján megvizsgálja mögöttes motivációkat, hanem sokkal inkább az, amikor ezt elmulasztja és – úgymond – mindenre nyitott, válogatás nélkül mindent beenged anélkül, hogy meggyőződne arról: az általa leginkább szeretett Istennek mi lehet a véleménye a dologról. Jézus Krisztus nem volt mindenre nyitott, legalábbis a Bibliából ezt látjuk. Nem azt mondta a házasságtörő asszonyról, hogy nem bűnös, hanem azt mondta, hogy aki bűntelen a vádlói közül, az hajtsa rajta végre az ítéletet. Ezzel nem legitimálta azt, amit a törvény bűnnek mond, pusztán a benne lévő világossággal rámutatott az emberek szívében lévő sötét, vallásos gonoszságra, ami pontosan ugyanúgy a halálba vezet, mint a házasságtörés.

    A mindent beengedés és a mindent elfogadás szellemiségét humanizmusnak hívjuk, ami hangzásában eléggé emberközelinek hat ugyan, valójában azonban a sátán egyik legerősebb fegyvere, amit az Isten világosságával szemben szeret alkalmazni. Egy Jézust követő ember nem lehet humanista, azaz nem lehet olyan értékrendje, amit a bukott emberiség közös nevezője, értékrendje határoz meg, mert ez ellentétes a bibliai értékrenddel. Jézust sem az vezette, hogy minél kevesebb ember bántódjon meg azon, amit mond vagy tesz, hanem az, hogy azt cselekedje, amit az Atyától lát és azt mondja, amit az Atya mond, mert tudta: valójában erre van szüksége az embernek és nem arra, amit sokszor hallani szeretne. A valódi szeretet Istenben való hitet eredményez és ezen keresztül Isten és ember között valódi békességet teremt. Minden „szeretet”, ami nélkülözi az igazságot, valójában nem Istentől ered, mert Jézus Krisztus az Út, az Igazság és az Élet.

  8. Baté Dóra szerint:

    Ne a magunk igazát hajtogassuk.A művészek másképp tudják átadni a látásukat,az enyhe cinizmus vagy büszkeség nem az mint az átlagban ők mások.Nekik ez természetes velejárója az életüknek,amit ha megismerünk még tetszeni is fog.Ha olvasunk ne mint kritikusok,hanem mint Krisztus testéhez tartozók tegyük.Jó az Úr,hisz mosoly van az író arcán és nem gúny.Átölelni még ha csak gondolatban is és örvendeni benne,megpróbálni megérteni mi az ami kell neki,mit is szeretne?:ELFOGADÁS „ki így is szeret”Végszó

  9. Baté Dóra szerint:

    @ Németh Tibor:Ez a válasz túl hosszú.Annyira kritikus.Nem ide való.Isten Krisztuson lát bennünket,nem kell félretolni.
    Szeretlek tesóm.

  10. Németh Tibor szerint:

    @ Baté Dóra:
    Hát az, hogy mi való ide, azt nem tudom ki dönti el, de mivel Jézus Krisztus az Út, az Igazság és az Élet (és nem a mindennek az elfogadása), ezért érdemes az igazságról legalábbis beszélni.

  11. Gabor szerint:

    Szia Tibi!

    Azt írod:

    Én nem ismerem Zoltánt személyesen

    Szerintem sok esetben, hogy megalapozott véleményünk lehessen szükséges a személyes ismeret, mert egy ember összetettebb élőlény, mint pl. egy asztal.
    Ebben az esetben nekem úgy tűnik, hogy elhamarkodottak voltak a szavaid.
    Én sem ismerem személyesen, de egy csöpp empátiával olvasva a cikket és a verset nem éppen egy gőgös ember jelleme rajzolódik ki számomra.

  12. Jeney Attila szerint:

    @ Németh Tibor:
    A Biblia nem arra való, hogy a másik keresztény fejét verjük vele, különösen akkor, ha tolókocsiban van.

  13. Németh Tibor szerint:

    @ Gabor:
    Hát OK, számodra nem, számomra meg igen. Vagy én tévedek, vagy te, de ettől legalább lesz egy kis élet itt.

  14. Németh Tibor szerint:

    @ Jeney Attila:

    Értem. És (őszintén kérdezem) a Biblia szerinted mire való Attila?

  15. Jeney Attila szerint:

    @ Németh Tibor:
    Talán arra, hogy ebből mint forrásból, szeretet, építő, konstruktív, felszabadító, méltóságot növelő, irgalmazó energiát tegyél a világba. (M-T.A.)

  16. Török Tibor gyidu szerint:

    Izgalmas olvasni ahogy az elvtársaim és a hittársaim eszmét cserélnek.
    Teljesen átérzem a tolókocsiban ülő kiszolgáltatott ember helyzetét és vágyait!
    A filantróp hozzáállást is díjazom, de van egy magasabbrendű igazság ami minket lázba hoz. A Mester mind a két nézőpontot bemutatta!
    Megszánta az embert, együtt sírt vele majd mikor elfogyott a papírzsepkendő
    lehozta a természetfölöttit és megtörtént a csoda!! Ez az Egyház valódi problémája! Vagy veszünk egy kényelmesebb tolókocsit vagy valamelyikünk olyan kapcsolatba lép az ATYÁVAL,hogy azt mondhassa, menj és ugrándozz mint őzbak a hegyen!
    T.T.

  17. Németh Tibor szerint:

    @ Jeney Attila:
    Köszönöm. Válaszod egy cikk megírására ösztönzött, el is kezdem. ;)

  18. Gabor szerint:

    Török Tibor gyidu írta:

    mikor elfogyott a papírzsepkendő

    Így van, a betesdai tónál Jézus nem kezdett el prédikálni a hitről a 38 éve beteg embernek (mert gyorsan át látta, hogy mennyi van neki), hanem bemutatta mi a szíve vágya az Atyának, ahogy a zsidókhoz írt levél mondja: „egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon.” (Zsid.12,13) „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1Kor4,20)
    De amit itt teszünk, az csak beszéd…

  19. Bánné Anikó szerint:

    Azt hiszem, az Isten a szíveket vizsgálja, tehát a motiváció a lényeg: miért csinálod?
    Ahogy egyre közelebb érzem magam az Urhoz, úgy tapasztalom, Ő hihetetlenül SZABAD. Ha egy korlát biztonságot ad, az jó. Ha szeretetlen ítélkezésbe kerget, akkor nem jó. De a szavak nem adják sokszor vissza az igazságot. A szó öl, a Szellem megelevenít. Szóval mindent megvizsgáljunk, az Úr a bíró és Ő ad bölcsességet, ha kérek. Mert SZERET. Még engem is, a fő ítélkezni akarót.
    Nem tartozik ugyan a témához, de nagyon szeretem a zenéket hallgatni nálatok.Köszönöm a honlapotokat!

Kérlek, írd meg a véleményed!