A Szeretetgárda Olaszliszkán

december 9, 2009    
Kategória: Misszió, Roma

Amikor először hallottuk 3 évvel ezelőtt, hogy mi történt Olaszliszkán éreztem tennem kell valamit. Isten szólt, hogy álljak fel a karosszékből. Mivel a szívembe van vésve az az üzenet, amely megoldja ezeket a problémákat: az Evangélium, éreztem, hogy az én felelősségem, hogy a megoldást elmondjam számukra és rámutassak a keresztre.Sajnos nem tettem meg. Ezt követően egymás után történtek a roma és magyar ellenes erőszakos támadások. Amikor Tatárszentgyörgyön lelőtték az öt éves kisfiút és édesapját, Isten újra szólt: „Most sem mész el?” – „Most már elmegyek, Uram….”

2009 május 3-án Tatárszentgyörgyön egy evangelizációs alkalommal egybekötve, megalakult a Szeretet Gárda, amelyben olyan keresztény testvéreim vesznek reszt, akik harcos módon hajlandóak az Evangélium üzenetét szervezetten és szellemben előkészítve elvinni olyan helyekre, ahol embereket megölnek, népcsoportokat megfélemlítenek, vagy valamilyen módon manipulálnak. Látásunkhoz hozzátartozik, hogy ezeken a hadjáratokon, az Úr hívására reagáló lelkekből házi csoportokat és gyülekezeteket hagyjunk magunk után.

Az evangelizáció előkészítéseAz olaszliszkai megmozdulás szellemi és fizikai előkészítése során hihetetlen ellenállást tapasztaltunk, de imádkozás és böjtölés által sikerült áttörnünk. November 14-én 15 órakor kezdődött az evangelizáció a művelődési házban. Negyed órával a kezdés előtt még csak négy tizenéves fiatal volt a teremben. Megijedtem. Vadul imádkoztam és kértem az Urat, hogy küldjön embereket. Isten halkan megszólalt, azt mondta: „Én vagyok az aratas Ura, ha csak ennyit akarok aratni, akkor ennyit aratok. Te meg tedd a dolgodat.” – „Rendben van Uram.” – mondtam. Mikor a szivemben elengedtem a félelmet, elkezdtek szivárogni az emberek, míg megtelt a hely, többek között az ott történt eseményekben érintettek családtagjaival.  Amaro DelAz Amaro-Del dicsőítő csoport, akiknek  az influenza járvány miatt, szinte az utolsó pillanatig kétséges volt a részvétele, mégis Isten kegyelméből, részt tudtak venni az evangelizáción. Nagyszerű zenéjük és bizonyságaik nagy örömünkre szolgáltak nekünk és az ott levőknek. Az alkalom szervezését és lebonyolítását Lakatos Károly testvérünk professzionális módon végezte. Ütős bizonyság tétele volt Molnár József testvéremnek és Jónas Ferenc evangelista társam erővel hirdette az igét.

A programok egymást követték, dicsőítés, bizonyságtételek, prédikáció, filmvetítés (Transformations – Átváltozások első része) majd reagálás a filmre: elhangzott Krisztus hívása. Az alkalom megkezdése előtt a nézőtéren, egy kötelet fektettünk végig hosszában, mint Krisztus mentőkötelét, kijelentettük: „Aki Krisztust akarja követni, fogja meg a mentőkötelet!” Mindenki megragadta a köteletA nézőtéren mindenki megragadta a kötelet, és aki tevőlegesen részt vett az evangelizáció lebonyolításában, kihúzták a lelkeket. Együtt halásztak a testverek. Nagy volt az öröm. Úgy a teremben, mint a Mennyben. Utána imában a Golgotára mentünk, és kértük Istent, hogy bocsássa meg a bűneinket es megköszöntük neki hogy lehetővé teszi szamunkra, hogy a terheinket letegyük, és ezek után Ő vezesse az életünket. Megkértük az embereket, akik fájdalmat vagy betegséget éreznek a testükben, életükben, maradjanak ott és az Élő Ige Gyülekezet gyógyító csoportja imádkozik értük.

Olyan visszajelzéseket hallottunk, hogy szívesen járnának gyülekezetbe, keresztény közösségbe, hogy érezzék folyamatosan azt az elfogadó szeretetet, amit most éreznek. Megvallottuk, hogy Olaszliszka Jézusé, és innentől kezdve nincs megbélyegezve ez a falu. A művelődési ház vezetője szerint, korábban ennyi embert semmilyen rendezvénnyel nem tudtak becsalogatni az épületbe. A történelmi egyházak képviselői az elkövetkezendő napokban bementek a polgármesteri hivatalba és azt kérdezték, kik voltak ezek?

A polgármesterrel folytatott tárgyalás és imádkozás után ígéretet kaptunk, egy olyan közösségi helység rendelkezésre bocsájtására, ahol azokkal az emberekkel jöhetünk össze, akik Istent szeretnék követni, és együtt tanulmányozhatjuk, hogy milyen a bibliai életvitel. Kérjük Isten kegyelmét, hogy továbbra is megláthassuk ahogy a rosszból jót tud előhozni. Szeretnénk egy erőteljes keresztény család jellegű gyülekezetet a településen létrehozni, majd egy közeli városban működő Gyülekezetnek átadni a munkát, akik roma misszióval is foglalkoznak. A neheze csak most jön, de a reménységünk az: amit Jézus elkezd azt Ő be is fejezi.

U.i.: Isten szólt nekünk, hogy mielőtt Olaszliszkára megyünk, a szeretet és a megbocsájtás üzenetét vigyük el Tiszavasváriba a tragédiát átélt Szögi családnak. Vigasztalásként elmondtunk, hogy Szögi Lajos halála nem volt hiába való. Az ő tragédiája aktivizált egy harcos keresztény csoportot a cselekvésre. A roma és magyar emberek között feszülő etnikai ellentétek megoldására, és a mögöttük működő gyilkos szellemi erők letaposására (Lukács ev. 10, 19) Csodalátos volt bátorítani őket és együtt imádkozni a családdal, ez nagyon erőteljes benyomást tett rájuk, és megható volt az édesanya és a nagymama reakciója, mert ilyet meg eddig nem tapasztaltak. )

Török Tibor

Török Tibi Lakatos Károly Az ember halászat
Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Comments

Egy válasz   “A Szeretetgárda Olaszliszkán”
  1. Attila szerint:

    Szia Tibi Testvérem
    Nagyon örülök neki,hogy ILYEN ÁLDOTT ESZKÖZ VAGY ISTEN KEZÉBEN.”AZ ÚR LELKE VAN TERAJTAD,MIVELHOGY FÖLKENT TÉGED, ELKÜLDÖTT, HOGY A SZEGÉNYEKNEKHIRDESDD AZ EVANGÉLIUMOT,MEGGYÓGYÍTSD A TÖREDELMES SZÍVŰEKET.A FOGLYOKNAK SZABADULÁST HIRRDESS,A VAKOK SZEMEINEK MEGNYÍLÁSÁT, ÉS SZABADON BOCSÁSSD A LESÚJTOTTAKAT.”Lukács 4.I8-I9.
    Személyesen ismerem Jónás János testvérünket a Munkácsi Roma Misszióból és az Amaro del Mare dicsőítő csapatot is még 2003 aug.I0-I7 Tahi Tábor Cigánymissziós Családi Hétről.
    Tibi Testvérem! Mi lesz a külmisszióddal?Próbáld fölvenni a kapcsolatot Kerekes Péter lelkésszel.Ő volt Pakisztánban 3 évig.Irjál Molnár Csabának csaba.molnar@itd.hu tegyen föl az effekt értesítő listájára.Kerekes Peti írja a Hétfői Mannákat.
    Szeretettel Attila

Kérlek, írd meg a véleményed!