Amiken mindig kiakadnak a „világiak”

október 23, 2010    
Kategória: Kitekintés

Mucsi Attila barátunk hívta fel a figyelmünket, egy az APCSEL29 oldalon korábban megjelent, elgondolkodtató post-ra: Nagyon nem mindegy, hogy a keresztények hogy néznek egymásra, és legalább ennyire nem mindegy, hogy viszonyulnak a nem hívőkhöz, a másként hívőkhöz, a másként gondolkodókhoz. Persze tudom, hogy mi ügyesen kezeljük ezeket a dolgokat, ez ránk nem nagyon vonatkozik, de azért engedjétek meg, hogy változtatás nélkül továbbítsam, hátha találtok benne mégis valami megszívlelendőt. Belon Gellért írja, „a minden kategórián és emberi arányon felül álló krisztusi intelligencia volt képes kezelni a szellem, és a reális élet gyakran egybehajlíthatatlan mozzanatait”. Igyekezzünk Krisztust követni!


Van pár olyan dolog, amivel szinte nonstop „botránkoztatjuk” a nem keresztényeket a környezetünkben. Kicsiben és nagyban, a szószékről és a hátsó sorokból, egyéniben és felekezetiben – szóval sajnos mindenhol. Ezek nagyon általános negatívumai keresztény kultúránknak és viselkedésünknek.

Íme, a TOP5 – vagyis az öt „csúcstartó” (legalábbis a saját tapasztalataim alapján):

1. „Nem értem, hogy az egyik keresztény miért ócsárolja a másikat…!”

Hihetetlenül népszerű sportot tudunk űzni abból, hogy szidjuk a testvéreinket. Kit a vélt vagy valós bűnei miatt, kit a tanításai és a nézetei miatt. A másik felekezetűt, a másképpen imádkozót, a más zenei stílusért rajongót… Szerintem nincs még egy közösség, amelynek a tagjai annyit bántanák egymást szavakkal, mint a keresztények.

„Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!” (Filippi 4,8-9)

2. „Nagyon zavar ez az „én vagyok a szent, te vagy a bűnös világi” attitűd…!”

Ez a lelki gőg nagyon visszataszító a nem hívők számára. Amikor csak azért nézik, szólják vagy kezelik le őket, mert még nem tértek meg. Amikor a prédikációkból, bizonyságtételekből kihallatszik, hogy aki nem keresztény (és lehetőleg ugyanolyan felekezetű, mint a beszélő), az értéktelen!

A nem hívő embereknek nagyon elegük van abból, hogy olyan keresztények nézik le őket sok esetben, akik az élet számos területén semmi komolyat nem tudnak felmutatni. Nem az a bajuk, hogy megmondják nekik, hogy Krisztus nélkül még nincs rendben az életük, hanem hogy ha azt kommunikálják nekik, hogy ez azzal egyenlő,hogy semmit nem is ér az életük!

Jézus soha nem tekintett egyetlen embert sem értéktelennek!

3. „A keresztényeknek csak az a fontos, hogy mi meghallgassuk az ő üzenetüket – de ők nem hallgatnak meg bennünket!”

Hát sajnos az evangéliumhirdetés a legtöbb „evangélista” számára nem áll másból, mint „lenyomni Jézust az áldozat torkán”. Csak beszélünk, csak az a fontos, amit mi akarunk mondani, a másikat pedig az Isten Igéje „nevében” lesöpörjük a terepről. Egy evangélizációs „folyamatban” a beszélgetőpartnerünket nagyon ritkán tekintjük egyenrangú félnek. És ne gondoljuk, hogy ezt ő nem fogja érzékelni!

4. „Kioktatnak a saját életemről, anélkül, hogy ismernének…!”

Hát igen, nagy szakértők vagyunk abban, hogy ránézésre kiolvassunk egy tekintetből egy egész életet! Micsoda önhittség! A keresztények hihetetlenül tudnak általánosítani, és mindenkit bedobálnak egy-egy igeverssel ellátott fiókba. Találkozunk egy drogossal, és rögtön szakértőkké válunk a függőségekkel kapcsolatban, és máris dobáljuk az igeversekbe csomagolt közhelyeket, mintha mindent tudnánk annak az embernek az életéről. Hogy mivel kel és mivel fekszik, hogy mire gondol, mielőtt belövi magát… Vagy leszólítunk valakit, és elkezdjük mondani neki, hogy Jézus minden gondját el tudja feledtetni,és örömmel tölti be a szívét…és lehet, hogy az a szerencsétlen most jön egy temetésről. Amikor elváltam, hirtelen jöttek a telefonhívások, az e-mailek, és mindenki osztotta a tanácsokat, ítélgetett – olyanok is, akiket még csak nem is ismertem! Vagy olyanok, akikkel évek óta nem beszéltem. De ők nagyon otthon érezték magukat az én életemben, néha már úgy éreztem, hogy jobban, mint én. „Kitalálták” a gondolataimat, az érzéseimet, a motivációimat, a döntéseim okát, ők magyarázták nekem, hogy én mit miért tettem vagy nem tettem… hihetetlen volt. Hihetetlenül elkeserítő és elszomorító.

Ez nem azt jelenti, hogy senki nem szólhat bele az életembe. De legalább ismerjen egy kicsit. Legalább legyen részese az életemnek. Legyen a barátom. És itt a lényeg: a nem keresztény emberek sokszor úgy érzik, hogy ők nem többek a keresztények számára, mint munkaeszközök, akiken dolgozni kell egy felsőbb utasításra. Csak épp nincs valódi befektetés, valódi életközösség, valódi kapcsolat. Csak feladat van, célkitűzés: „meg kell térned!”

„Ne megtéríteni akarjanak! Legyenek részesei az életemnek, legyenek a barátaim, akikre számíthatok, álljanak mellettem akkor is, ha nem fűződik hozzá „missziós érdekük”, és mutassák meg a saját életükben Krisztust! Így sokkal könnyebb lenne!”

5. „Ők sem veszik komolyan, amit hirdetnek…”

A nem keresztényeknek nem az a legnagyobb bajuk, ha látnak elbukni egy hívő embert. Lehet, hogy sokkal reálisabban és őszintébben beismerik, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy gyarló és bűnös, hibás emberek vagyunk, mint sokszor a keresztények.Nem a bukással van a bajuk – azt meg tudják bocsátani (ezt is a saját példámból tudom – vagyis onnan is.)

Az zavarja őket igazán, hogy ha a keresztények hülyének nézik őket azzal, hogy azt feltételezik, hogy mivel az illető nem hívő, úgysem látja át azokat az ellentmondásokat, amelyeket teljesen tudatosan és szándékosan választ valaki.

Mondok példát – szintén a saját bukásommal kapcsolatosan – tanulságképpen. A válásom miatt a hívő barátaim nagy része szinte azonnal dobott. 15 év szolgálat után szinte egyik napról a másikra kiközösítettnek, kidobottnak, selejtesnek, mindenestől értéktelennek éreztem magam, mert majdnem mindenhonnan ez áradt felém. És ebből elég sokat érzékelt a környezetem is. És egy nem hívő barátom (akit korábban sikerült már elcsábítani gyülekezeti csendeshétvégére) azt mondta nekem: „Na látod, ezért nem leszek én keresztény! Elbuktál és ezért még mélyebbre taposnak, ahelyett, hogy felemelnének a földről. És ha veled így bánnak,mit várhatnék tőlük én, a kezdő keresztény..”

Ne értsetek félre, nem magyarázom én a „bizonyítványom” – de utána még beszélgettünk tovább, és pont ezt mondta el: a keresztények szinte az egyetlen emberi közösség, amely azonnal eldobja a saját sebesültjeit. És ezt látják ám a nem hívők is. És nagyon visszarettenti őket az az alternatíva, hogy mi lesz velük, ha elbuknak. Kevés a jó és szép példa arra, amikor egy gyülekezet odaáll a bűnös mellé, és valóban emeli, segít az életének a rendezésében.

Szóval…

Van három olyan dolog, amit a keresztényeknek, nekünk sugároznunk kellene az EMBEREK felé – nem Isten felé, az más, most nem erről van szó. Az emberek felé,és főleg azok felé, akiknek szolgálni akarunk.

1. Alázat

2.Tisztelet a másik ember iránt

3. Elfogadás – azaz valódi, reális, feltétel nélküli szeretet

Lemondani a „mindentudásunkról”, a kliséinkről, a begyakorolt válaszainkról, a lelki gőgről, abbahagyni az ítélkezést,és megtanulni értéket találni minden emberben, akár elbukott keresztény, akár nem hívő. Meg kell tanulnunk hallgatni, szolgálni nyomulás nélkül, és a nem hívő emberekre úgy tekinteni, mint emberi lényekre, akik Isten számára a legfontosabbak. És ők nem „missziós célpontok”, nem „imatárgyak”, hanem hús-vér emberek, akik éreznek, akik mögött évtizednyi tapasztalatok, emlékek, jó és rossz döntések állnak…

Azt hiszem, az ébredés egyik első feltétele, hogy megváltozzon a viszonyulásunk embertársaink felé. És tapasztalatom szerint ők már nagyon várnak erre… Ránk!

Szűcs Sándor(?)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Comments

4 válasz   “Amiken mindig kiakadnak a „világiak””
  1. Zsuzsa szerint:

    Hát igen…
    Lemondani a mindentudásunkról.. és valóban odaállni melléjük…meghallgatni őket-közben Istenre figyelni, hogy az Ő üzenetét tolmácsoljuk…
    Vagyis a hivőknek a szentté létele ( Isten számára elkülönített élete ).
    Ne én akarjam megmondani a tuttit… azt Ők is tudják… változtatni pedig csak a Szent Szellem bölcsességével és erejével lehet…igy tudunk segiteni

  2. Gabor szerint:

    Szerintem inkább az a kérdés: Jézus mitől akadt ki?

  3. Gabor szerint:

    Jézus a vallásosságtól akadt ki: (amikor emberi rendeléseket Isten szíve szerint való dolgok elé helyeztek)
    Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: „Állj ki középre!” Hozzájuk pedig így szólt: „Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy kioltani?” De azok hallgattak. Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Erre az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.
    Ezért mondja máshol Pál:
    Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.

  4. Jeney Attila szerint:

    Gabor írta:

    Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.

    Igen, itt a dolognak a végére pontot is tehetnénk, mert abban, amit írtál, minden benne van… Nem árt azért megpiszkálni a viselt dolgainkat a maguk valóságában, mert ettől az elvárástól néha elég távol vagyunk.

    Az írás szerzője lényegében a keresztények intoleranciáját, önhittségét, önigazultságát, vélt tévedhetetlenségét kifogásolja, akik így evangelizációs szándékaik ellenére éppen a saját hitük fő ellenségeivé / lejáratóivá válnak.

    Ha így van, teszünk-e valamit, hogy ez megváltozzon?

Kérlek, írd meg a véleményed!