Az aratni való sok…

december 11, 2009    
Kategória: Misszió, Vajdaság

Olyan nagy öröm volt újra átélni Isten kegyelmét, hatalmát erejét, szeretetét, amikor ismét láthattuk, hogy milyen hatalmasan munkálkodik Péterrévén. Soha ne gondoljuk azt, hogy az ellenség tétlenül fogja végignézni, amint embereket hozunk ki az ő területéről, foglyokat szabadít Isten, és akár egész családok térnek meg.

A határon átvizsgáltak, de hála az Úrnak, átengedtek, pedig lett volna mibe belekötni. Például a sok péksütemény, amit gyülekezetünk egyik kedves tagja adományozott, és még más holmik is. Kétszer állítottak meg rendőrök, de nem tudtak belénk kapaszkodni, és ártani, mi csak dicsértük az Urat!

Most is előttünk járt az Úr, emberek vártak, hogy hallják Isten beszédét, és befogadják Őt.

A gyülekezet egyik evangélista szívű vezetője, Klári nagyon hűségesen hirdeti az evangéliumot, kapcsolatokat épít, és amikor kész a talaj, minket is elvisz, és az emberek megtérnek! Most is ez történt: egy magyar család – a nagymama, két lánya és az egyik vőjelölt fogadták be az Úr Jézust! Halleluja! Hiszem, hogy a Királyt kell az emberek szívéhez közel vinni, hogy ne hamis istenképpel egy áldó Istenben higgyenek, aki arra való, hogy kiszolgáljon minket, hanem mint Királynak vessék alá magukat és egész életüket. A gyülekezeti alkalmon is három személy, két magyar és egy roma tértek meg, és az egész gyülekezet megvallotta, hogy Úrnak és Királynak vallja Jézust. Más családoknál is voltunk, ahol lelkigondoztunk, imádkoztunk értük, látjuk, hogy sok emberben érik a döntés, a kapuk fel fognak nyílni, egy ébredés készül. Mi csak ámulunk, és szeretnénk készen lenni arra az időre.

A kocsit sikerült megállítani a gödör előttCsodálatosan megőrzött egy tragédiától Isten bennünket. Véletlenül az egyik gyermek beindította a kocsit, ami a kaput áttörve elindult be az udvarba (ahol épp egy családtól köszöntünk már el) egy kiásott emésztőgödör felé, a gödör előtt sikerült megállítani az autót. Nem szunnyad a mi őrizőnk!

Két hét múlva karácsonyi evangélizációt tartunk, Pintér Béla fog szolgálni és sok fiatal, akikkel családokat fogunk látogatni és visszük az örömhírt. Kérünk benneteket imádkozzatok értünk, a következő dolgokban:

  • Új megtérések, szívből jövő megváltozások
  • Kapcsolatok épülése az emberekkel, és vezetőkkel
  • Anyagi források fakadjanak a szolgálatokhoz
  • Gyermekmunka fejlődése
  • Bibliaiskola, tanítványképzés, hívők megszentelődése
  • Vezetők képzése
  • Szent Szellem kiáradása, szabadulás okkultizmusból és hamis vallásos tanokból
  • Épület továbbépítéséhez anyagi áldásért
  • A község eléréséért, egy magyar-szerb gyülekezet elindításáért

Köszönjük az Úrnak, és mindenkinek, aki a szívén hordozza a vajdasági munkát. Az Úr adja a sokszorosát a befektetett időnek, szeretetnek, energiának, anyagiaknak!

Gábor és Etelka

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kérlek, írd meg a véleményed!