Bereznai Áron: Nyereségünk a megelégedettség

június 25, 2012    
Kategória: Hanganyag

2012. június 23.

„Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel” (1Tim.6,6)

Isten Igéje arra tanít bennünket, hogy minden körülmények közt legyünk hálásak Istennek és elégedettek azzal, amit ad nekünk. Ha kevés az, amivel rendelkezünk, akkor is a legjobb, ha megbecsüljük amink van, mert igazából szeretetre és békességre van leginkább szükségünk, nem anyagi javakra.

„Jobb a kevés az ÚR félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele.” (Péld.15,16)

Az Úr arra tanít bennünket, hogy elégedjünk meg a házastársunkkal, akit tőle kaptunk, és értékeljük a személyét. Legyünk hálásak az ételért, italért és ruházatért is (Mt.6,25), és legyen hitünk és bizalmunk, hogy Isten minden nap gondoskodik rólunk. Az is nélkülözhetetlen, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk szellemileg is elégedettek, és hálásak az elhívásunkért, és az ajándékainkért, tudva, hogy itt a földön néha nyomorúságos időszakokon is át kell mennünk, s ilyenkor ki kell tartanunk. Az Úr pedig a megpróbáltatások után arról is gondoskodik, hogy a hegyre is felvigyen bennünket, megpihentessen és megáldja életünk. Dáviddal együtt legyen a 131. zsoltár nekünk is imádságunk!

„Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem. Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem. Bízzál, Izráel, az ÚRban most és mindörökké!” (Zsolt131)

Hanganyag: a lejátszáshoz Adobe Flash Player (9-es vagy újabb verzió) szükséges, amelynek a legfrissebb változata letölthető innen, valamint a böngészőben engedélyezni kell a JavaScriptet is.

mp3 letöltése 12,8 MB 55:54
Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kérlek, írd meg a véleményed!