Boldogok akik sírnak, mert …

május 6, 2011    
Kategória: Misszió, Vajdaság

„Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében; Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel;” Kol.1:10-11

Milyen igaz az Ige, Isten az, aki megerősít az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre méghozzá nem is akárhogy, hanem örömmel! Ez Isten hatalma, e nélkül megfáradnánk, feladnánk, megsavanyodnánk. Őszinte és igaz az Ige, nem szépít, és nem ködösít, becsületesen elmondja nekünk, hogy keskeny úton járunk, és a Mester nyomdokait követjük, ahogy Pál is és a tanítványok tették minden időben. Jézust a legnehezebb időben mindenki elhagyta, de nem adta fel, Pált elhagyták az Ázsiabeliek mind, 2Tim1:15, de nem adta fel, a hitet megtartotta és a futását elvégezte örömmel. Ahogy magad elé képzeled az öreg Pált a börtönben, ahogyan írja a levelet szeretett fiának, Timóteusnak, elhagyatva, és még sem egyedül. Emberek, gyülekezetek elhagyták, de ő tudta, hogy nem volt hiábavaló a munkája az Úrban, meg tanult nem a láthatókra nézni, hanem a láthatatlanokra. Pál azt tanácsolja nekünk, hogy legyünk az utánzói, miként Ő is a Krisztusé, 1Kor.4:16, 11:1, Fil.3:17. Nem lehet másként!

Hat napot sikerült most Péterrévén töltenünk, és volt részünk mindenben. Néha úgy éreztük, hogy összetör a szívünk apró darabokra, mikor láttuk emberek állhatatlanságát, és az Úrtól és a testvérektől való elfordulást, majd isteni magasságokat élhettünk át a Szent Szellem erejében. Emberek jöttek az Úrhoz, megmenekültek a pokoltól, reménységet, életet kaptak. Négyen merítkeztek be, sokan megújultak, mindezekért Istené a dicsőség.

Nagy ajándék volt számunkra, hogy egy csodálatos Skót családdal tölthettük ezt a pár napot, kik az éves nyaralásukat töltötték el velünk. Gary Beggan és Moira a három gyermekével velünk volt. Sok bátorítást és szeretetet kaptunk rajtuk keresztül.

Szolgálhattunk Temerinben is, ez egy szerb gyülekezet, a Szent Szellem a tudomány beszédével erősítette az Igét. Repedezett, nagyon száraz helyekre visz minket az Úr Szerbiában, éhes és szomjas emberek közé, kik inni akarnak és jól lakni. A munka nagyon sok, de a munkás kevés, kérjük az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba, kik nem kímélik az életüket. „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” Jn12:24

Készülünk a május 28-án megtartandó Mosolynapra. Hisszük, hogy ez is Isten királyságának a dicsőségére lesz. Több faluból és városból várunk embereket erre a nagy evangélizációra. Imádkozzatok, hogy az ördög minden gonosz támadása hiúsuljon meg, és egy ellenünk készült fegyver se legyen jó szerencsés. Sőt! Megmeneküljenek emberek az örök kárhozattól, és megtérésre jussanak, megbéküljenek az Istennel, megtapasztalják Istenünk valóságos szerelmét, tudják meg, hogy ők kicsodák, és, hogy mennyire értékesek!

Köszönünk minden adományt, és tudjuk, hogy az Úr bőségesen kárpótolni fog azért, amit jó szívből, szeretetből adsz, hiszen olyanoknak adod, akiktől nem várhatod vissza, a világ szerint ez bolondság, de Isten országába ez a legjobb befektetés!

Legyél áldott, kitartó és soha ne add fel!

Szeretettel
Gábor és Etelka

[svgallery name=”2011_04_21_Szerbia”]

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Comments

Egy válasz   “Boldogok akik sírnak, mert …”
  1. Baté Dóra szerint:

    Istennek legyen hála szolgálatukért.Ők betöltik az 1 Kor.12. A test részei nem válogatva.Szeretem őket,nagyon.köszönöm Istenem,hogy vannak ilyen fiaid.Amen

Kérlek, írd meg a véleményed!