És ahogy Bogi látta

november 6, 2010    
Kategória: Ifjúság

Szombaton már kora reggel Géczi Laciéknál gyülekezett a csapat, és bár mindenkin látszott, hogy nehezen mászott ki az ágyból, mégis mindenki megtette, most pedig alig várták, hogy elinduljunk.

Az út előtt közösen imádkoztunk, és némi kezdeti nehézségtől eltekintve semmi probléma nem adódott.

Már dél körül lehetett, mikor megérkeztünk Aradra. Találkoztunk a fogadóbizottsággal, akik nagy szeretettel üdvözöltek minket, és körbevezettek Aradon. Voltunk a vértanúk emlékhelyénél, megnéztük a Vártemplomot, a Szabadság szobrot is, ami a régi piactéren van felállítva. Ezen kívül megcsodáltunk még sok más nevezetességet is, végigsétáltunk Arad nyüzsgő főutcáján. Az előző heti borús idővel ellentétben hétágra sütött a nap, és mindenki kezdett feloldódni.

Dél után kicsivel kiderült, hogy szinte senki sem hozott magával elegendő mennyiségű szendvicset, az éhes pesti sereg sürgősen meg akart látogatni egy aradi Mc Donald’s-t, mert „az mindenhol ugyanolyan”. De a felnőtteknek szerencsére jobb ötlete támadt, így végül egy cukrászdában kötöttünk ki, ahol egytől egyig meg lehettünk elégedve, ugyanis kaptunk egy hatalmas adag erdélyi profiterollt, házi tejszínhabbal. Evés után elindultunk Majlátra, úgy terveztük, még esti istentiszteletre odaérünk. Az elszállásolás, és vendéglátóink bőséges vacsorája után még sokáig beszélgettünk az asztalnál, Laciék elmondták, hogy elmarad az istentisztelet. Később egyre vidámabb lett a hangulat, és leszállt az „öröm kenete” a társaságra, de főleg egy bizonyos tagjára. Aki ugyanis megdöntötte a rekordot, tanúk és bizonyítékok sora támasztja alá azt a tényt, hogy Horváth Janka október 23-án több mint az másfél órán keresztül, egyfolytában nevetett. Ez az esemény ránk is jó hatással volt, bár meg sem közelítettük Janka teljesítményét, de a társaság kezdett összemelegedni. Mielőtt Géczi Laci aludni küldött volna bennünket, gondosan a lelkünkre kötött pár figyelmeztetést, és tanácsot, amik, bár nem kötelezőek, de ERŐSEN AJÁNLOTTAK. Például, hogy kilenckor alvás, meg hasonlók. Az ezt követő részt inkább kihagynám, legyen elég annyi, hogy éjszaka (legjobb információim szerint) mindenki nyugodtan pihent, és reggel tökéletesen frissen ébredt, mivelhogy előző este a parancs szerint már kilenckor lefeküdt.

Másnap délelőtt kezdődött az istentisztelet, amelyen minden jelenlévő fiatal lelkesítő bizonyságot tett, és véletlenül se kezdte senki a mondókáját „sziasztok!”-kal. Szőke Márti, az egyik ottani fiatal lány az ifjúságból imádkozott minden betegért, és megkente őket olajjal. Ez összefügg egy nyári bizonysággal, amit talán nem mindenki ismer. Az történt, hogy a nyáron, mikor ott voltunk, csúnyán megégettem a lábamat. Mártiról még korábban mondta valaki, hogy a gyógyítás ajándékát kapta Istentől, ezért rögtön odamentem hozzá, és megkértem, hogy imádkozzon értem. A seb két óráig még nagyon fájt, viszont ez alatt az idő alatt annyit gyógyult, mintha két hete lett volna erre, és aztán szinte nem is éreztem, hogy ott van, sőt a kezemet is minden fájdalom nélkül végig tudtam húzni a felületén. Ezután nagyon gyorsan beforrt, ma már alig látszik a heg, pedig csak pár hónapja történt. Márti nagyon örült a bizonyságnak, adtunk neki olajat, hogy ezen túl is szolgálhasson. Áron tanított, dicsőítettük, és imádkoztunk a helyiekért. Én személy szerint nagyon sokat kaptam azon az alkalmon, bár azt hiszem, ezzel mindenki így van.

Az istentisztelet után Robi, aki ott dicsőítésvezető, elvitt néhány fiatalt „kocsikázni”. Ennek csak és kizárólag egyetlen célja volt, a város, vagy inkább falunézés. Életünk ekkor néhány nagyon is vidám perccel, és pár borzongató pillanattal gazdagodott, de a tény, hogy a résztvevők élvezték. (Hogy a szembejövő gyanútlan sofőröknek mi volt a véleménye, az már más kérdés) Robi mosolygott, de biztos vagyok benne, hogy magában megfogadta, ha csak teheti, többet nem ül velünk egy kocsiba. Megebédeltünk. Azt egyébként érdemes elmondani, hogy a koszt végig nagyon jóízű volt, és tényleg megható volt, hogy vendéglátóink igyekeztek azokat a kívánságainkat is kitalálni, amikről, még mi sem tudtunk. Ebéd után nem sokkal könnyes búcsút vettünk barátainktól, és elindultunk Magyarország, az iskola, a hétköznapok, a családtagok közé-haza. De Isten jött velünk.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Comments

2 válasz   “És ahogy Bogi látta”
  1. Csatlós Róbert szerint:

    Kedves Bogi,
    Természetesen máskor is szívesen ülök veletek egy kocsiban, csak én ülhessek a volánnál :)

  2. Vincze Éva Felícia szerint:

    Bogicám!
    Örülök, hogy ilyen jól sikerült a látogatás és nem is tudtam, hogy megsérült a lábad. Hála és dicsőség az Úrnak, hogy ilyen hamar meggyógyított Téged. Tetszik, amit írtál.
    Szeretettel ölellek: Éva

Kérlek, írd meg a véleményed!