Evangélizáció, amulettégetés, gyógyulás

november 22, 2013    
Kategória: Misszió, Vajdaság

Ah, ah, Uram Isten! Íme te teremtetted a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted!” Jer.32:17
Ige hirdetés
A hétvégén több helyen evangélizáltunk norvég barátunkkal Inge Royslanddal Szerbiában. Szombat délelőtt meglátogattunk Horgoson egy roma családot, őket még mi sem ismertük. Egy fiatal házaspárról van szó 5 gyermekkel. Az Apuka feküdt az ágyban. Már hosszú idő óta nem ment sehova, mert kiment a testéből az erő, szinte csak feküdni tudott. Kiderült, hogy boszorkányokhoz járt. Ez az ő közösségükben elég gyakori sajnos. Nagy veszélye, hogy a hazugság és megtévesztés szelleme működik ezekben a boszorkányokban. A Sátán taktikája nem változott meg, ő most is a hazugság atyja, próbál belekeverni egy kis igazság félét a hazugságába, hogy olyan legyen, MINTHA! És kész is a hamisítvány. A Szent Szellem segítségünkre van, Ő a mi vezetőnk. De, akik még nem fogadták be Jézust az életükbe, azokban nem tud működni az Igazság Szelleme, így történt ennek a házaspárnak is az életében és még nagyon sokaknak, akik inkább szeretik a sötétséget, mint a világosságot, ezért már a jelenkori állapotuk kárhoztatásban van.

Laci elégeti az amulettet

Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.” Jn.3:19.

Ez a házaspár megmenekült, mert befogadták az igazságot, Jézus Krisztust az életükbe. Az ember fel kelt az ágyból és az esti evangélizációra már boldogan mosolyogva jött a lábain. De előtte még megkeresett minket, hogy ezektől a boszorkányoktól kapott egy talizmánt, és most már mit csináljon vele, mert Ő már csak Jézust akarja követni? Ott helyben az utcán tüzet raktunk és elégette. Csodálatos a mi Urunk, Ő a Szabadító!

Az esti evangelizációt Horgoson a romák között tartottuk. Isten jelenléte szinte tapintható volt. Többen megtértek, és mások pedig újra elkötelezték magukat Jézus mellett, megértették, hogy Jézus nem csak egy kis részt akar az életükből, hanem velük akar élni.

Ige hirdetés

Vasárnap még két evangelizációs Istentiszteletet tartottunk, Péterrévén és Horgoson. Mind a két helyen többen megtértek, és sokan kértek imát, hogy meggyógyuljanak. Horgoson annak ellenére, hogy a Sátán nagy erőkkel dolgozik a gyülekezet ellen, annyian voltunk az evangelizáción, hogy plusz székeket kellett behordani. Az embereket megérintette Jézus határtalan szeretete, jöttek az Úrhoz és átadták neki a szívüket.

Az egyik hölgy, aki szemüveges volt és éleslátás problémát leszámítva még más nagy probléma is volt a szemével(csőlátás), előre jött, hogy imát kérjen a gyógyulásáért. Az ő elmondása szerint, izzó érzést érzett a szemeiben, teljesen meggyógyult! Röviddel ezután már szemüveg nélkül írt sms-t, hogy bizonyságot tegyen az Úr gyógyításáról.

Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” Zsid.13:8.

Gyógyító szolgálat

Isten szuverén, és Ő úgy döntött, hogy aznap este csodát fog tenni, és visszaadja ennek a hölgynek az éles látását és meggyógyítja a szembetegségét. A látható világba hit által valósággá vált az abszolút igazság.

Egy tini fiú, aki az évek során egyre buzgóbb lett az Úr dolgaiban, a külső nagyon erős nyomások hatására megingott. Most újra mélyen megérintette az Úr szeretete és döntésre késztette. Elmondta, hogy rájött, semmi keresnivalója nincs a világban, Ő már nem odavaló. Nagyon hálás volt a szívünk Isten hűségéért.

Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja.” 2Tim.2:13.

De mennyire elgondolkodtató is! Szövetségesként Isten jogosan várja el tőlünk a hűséget, akárcsak a házasságban a házas felek egymástól. Mi annyira természetesnek vesszük, hát hűtlenkedtem, de sebaj, az Úr úgyis megbocsát, hiszen az a dolga. Nem véletlen Jézus kérdése:

Mindazáltal az embernek Fia mikor eljön, avagy talál-e hitet e földön?” Lk.18:8.

A görög nyelv szerint a hit egyenlő a hűséggel, tehát így is kérdezhetnénk: „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljön, avagy talál-e hűséget e földön?” Az igaz ember, az ő hit-hűsége által él, és élni fog. Róm.1:17. Ezért minden féltett dolognál jobban őrizzük a szívünket, vessünk el magunktól mindent, ami elválaszthat az Úr szerelmétől és állhatatosak legyünk a minden napi kereszthordozásban, hogy a gonosz úttól megőrizzük lábainkat, szívünket, elménket.

Drága testvérünk, kívánjuk, hogy legyél béketűrő, erősítsed meg szívedet, mert az Úrnak eljövetele közel van!

Legyetek ti is béketűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van.” Jak.5:8

Szeretettel, Etelka és Gábor

2013. november 20.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kérlek, írd meg a véleményed!