Játszótér

július 28, 2010    
Kategória: Misszió, Vajdaság

Izgalmas, Istenre hagyatkozó napokat élünk át Péterrévén. Nagy erőkkel és jó kedvvel építjük a gyülekezet házát, sok –sok küzdelemmel együtt.

Naponta megtapasztaljuk Isten gondoskodását, valóban, átéljük, hogy ahogyan Illésről gondoskodott az Isten az éhség idején, azt most is meg teszi Isten az Övéivel. Mikor már elfogyott a pénzünk, nemcsak az építkezésre, hanem az élelemre is, Isten felindította az emberek szívét és elkezdték behozni a tizedet az Úr házában. Pénzük nem lévén az embereknek, hoznak krumplit, hagymát, tojást, zöldséget, szalonnát, sőt akinek 10 libája volt, az egyiket nekünk adta, így fejedelmi vasárnapi ebédünk volt. Minden nap kíváncsian várjuk, hogy Isten milyen meglepetéseket tartogat, mert tartogat, nagyon jó hozzánk!

Csodálatos dolog azt megtapasztalni, hogy Isten még extrákról is gondoskodik. Barátaink Magyarországról, a Budai Református Egyházközségből, nagy küzdelmek árán, két és fél nap alatt megépítettek egy csodálatos játszóteret a gyülekezeti ház udvarába. Szóval, ott áll Noé bárkája az udvaron, a péterrévei gyermekek nagy örömére. Nagyon megható, ahogyan a barátaink ezt a játszóteret megépítették, sok pénzükbe, idejükbe, fáradtságukba került, de olyan szeretettel készültek, hogy csak ámultunk. Lejöttek hozzánk Péterrévére 12-en, és késő estig dolgoztak minden nap, hogy elkészüljön. Többször eleredt az eső, de ennek ellenére kitartóan dolgoztak. Elmondták, hogy még otthon az előkészületek alatt is rengeteg akadályoztatásuk volt, és voltak emberek, akik arra bátorították őket, hogy adják fel ezt a képtelenséget, a határon is nagyon nehezen tudtak átjönni a faanyaggal, de sikerült! Jó az Úr! Nagy megerősítés volt számunkra, hogy Isten ennyire szereti Péterrévét, és, hogy így törődik egy kis vajdasági faluval, mindenféle formában üzen Isten az emberek felé: Szeretlek benneteket és nem vagytok elfelejtve! Barátaink nem csak a játszóteret, hanem a teljes ellátásukat is bőségesen fedezték, nagy áldás volt velük lenni ebben a pár napban.

Vasárnap délelőtt két embert meríthettünk be, a Barába. Ez egy gyönyörű tó, Péterrévén, és alkalmasabb, mint a Tisza a bemerítésre, mert a Tisza az áradások miatt most nagyon büdös.

Szombat este is már nagyon esett az eső, és nem tudtuk, hogy hogyan fogjuk megoldani a bemerítést, mert földúton kell kimenni a tóhoz, és borzalmas állapotban van az út, a kocsink futóműve is szintén borzalmas állapotban van. Még vasárnap reggel is esett, de mikor elindultunk elállt és végig szünetelt az eső. Olyan felemelő érzés volt a tóparton Isten jelenlétében lenni. Békességet, örömöt és igazságot tapasztalhattunk meg, a Szent Szellem erejében voltunk szeretetben. Mind a ketten, Valika és Robi, akik bemerítkeztek, nagyon mély háttérből jöttek ki, bizonyságot tettek, hogy a lelkük lecsendesült, és olyan békességet és erőt kaptak, amit ők maguk sem gondoltak. Annyira örülünk , hogy ilyen hatalmas Istenünk van, valóban Ő mindent újjá tud tenni, nincs számára lehetetlen, ha kinyitjuk a szívünk ajtaját, és beengedjük , Jézust a szívünkbe, hogy ezentúl Ő legyen a király az életünkbe, szívünk trónját neki adjuk át, és mi leszállunk róla, akkor Ő bármit meg tehet a te életedbe is. Csak attól függ, hogy mennyire mered átadni magad Neki, akinek mindent köszönthetsz!

Az elmúlt pár napba újabb anyagi megtapasztalásokat éltünk át.

A 2Móz. 34:21/b vers szerint azt parancsolja Isten a népének, hogy szántás és aratás idején is pihenjenek. Nagyon mellbe vágott ez az üzenet, hiszen mi is 15 évig gazdálkodtunk, és abból is éltünk. Tudom mit jelent aratás alatt pihenni: bolondságot! Mikor süt a nap és megy a szomszéd aratni, és te azt mondod, hogy én nem megyek, mert azt az Úr azt mondta. Nagy békesség szállt rám, ha az Úr akaratában vagyunk, akkor egy cseppet sem számit, hogy mit csinálnak a többiek vagy, hogy mit szólnak, Isten hatalmas arra, hogy a munka idején mikor minden amellett szól, hogy dolgozz, és mi Neki szolgálunk, hogy az Úr eltartson minket. Gábor nem vállalt munkát, hogy el tudjunk jönni a Vajdaságba Isten házát építeni, ez emberileg nagy bolondság, hiszen az ő munkájában télen nem igen van munka. Ezért hitben rá léptünk a vízre, elhagytuk a biztonságot jelentő partot és rá bíztuk magunkat az Úrra. Ezért jelentett nagy örömet számomra ez az Ige. Ezeket beszélte Isten velem délelőtt, és délelőtt kaptuk az üzenetet Magyarországról, hogy a Mahanaim Gyülekezetből testvéreink egy nagyobb összegű adományt küldenek részünkre. Kimondhatatlan hála van a szívünkbe, Isten nem hagy megszégyeníteni, ha hitben élünk, ez nem vallana rá. Hálásak vagyunk, hogy vannak olyan testvéreink akik, ebben a nehéz gazdasági időkben is mernek adakozni, Isten áldja meg őket! Így most már lett pénz, hogy a bádogos munkákat el tudjuk végezni, hogy az eső miatt ne ázzon be a ház, valamint, hogy a vízszerelési munkákat is teljesen be tudjuk fejezni és a missziós kocsi karbantartására is fog még jutni belőle, mert már óriási szükség van rá. Nagyon örülünk!

Nemsokára kezdődni fog a gyermek táborunk, nagyon készülünk rá, és reméljük, hogy a ház is elkészül funkcionálisan, hogy használható legyen. Köszönjük, hogy sokan imádkoztok értünk és a szíveteken viseltek minket. Tudjuk, hogy minden a javunkra dolgozik össze.

Legyél áldott, Isten adjon neked békességet!

„Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt.” 1Ján5:10

Etelka és Gábor

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Comments

Egy válasz   “Játszótér”
  1. Rácz Feri szerint:

    Péntek, szombat, vasárnap a játszótéri kommandó Péterrévén első akcióját sikeresen végrehajtotta. Sok nehézséget kellett leküzdenünk már a szervezésnél is, a vámnál, és az időjárás, az idő rövidsége sem kedvezett, tehát nagyon sok minden próbálta megtörni a lendületünket. De Istennek hála ez nem sikerült. Mert Isten nagyon jól állította össze a kommandónkat. Később majd elhangzanak a nevek, akik nélkül ez nem valósult volna meg. Mindenki joggal érezheti azt, hogy nélküle nem sikerült volna megvalósítani a bárkát, és ez így igaz. Az ottani gyülekezet vasárnap este búcsúimában kérte, hogy százannyit kapjunk, mint amennyit adtunk nekik. Azt hiszem, ez már beteljesült ottlétünkkor. Mert annyira jó és felemelő volt építeni a bárkát. Köszönöm szépen minden résztvevőnek és segítőnek!
    Sok szeretettel: Gabu

    Köszönjük a Cédrus és a Benő házicsoportok tagjainak, hogy három napon át építették a Vajdaságban hőségben, esőben, szélben és hidegben Noé bárkáját: Gondos Attila, Rácz Ferenc, Balla Gábor, Fodor Gyula, Nagy Dani, Nagy Tomi, Elter András, Ferenczi Réka, Berzétey Panni, Illés Kisanna, Mészöly Karesz, Polonyi Artemisz és a venezuelai Bambam. Köszönjük Nagy Tibornak, a Kelet Európa Misszió szerbiai vezetőjének, hogy a vámügyintézés útvesztőiben segített kiigazodni, Bartos Beának és Ludwig Dórának a sok telefont, e-mailt, szervezést.
    Hálás köszönet adakozó testvéreinknek (Gondos Attila, Füzi Csaba, Balla Gábor, Bessenyey Bálint, Rácz Ferenc, Csizmadia Csaba), az ingatlan.com-nak, az Euroland Kft-nek (drótkötél) és a Haász Kft-nek (csúszda).
    Külön köszönet a Budai Református Gyülekezet lelkészeinek és vezetőinek (Illés Dávidnak, Literáty Zolinak, aki háromszor írta újra az adománylevelet, amíg a vámosok számára is elfogadható lett, Csenki Zsuzsa és Fördős Kata gondnokoknak, aki anyagi és lelki támogatást nyújtottak a nehéz percekben.)

    Részlet néhány e-mailből, amelyet a résztvevők írtak a hétvége után:
    „Köszönjük Tamással a lehetőséget, hogy mehettünk és részesei lehettünk ennek a nagyszerű hétvégének. Azért mentünk hogy adjunk valamit, nekem mégis az az érzésem hogy lelkileg sokkal többet kaptam ettől az úttól. Isten csodálatosan megmutatta, hogy előtte nincsenek akadályok.” Nagy Dani, Benő

    „Kicsit meglepő volt a megérkezés, és a körülmények is. Mégis jó volt mindezt leküzdeni. Beszélgettünk, hogy milyen jó lenne itthon lenni, fürdeni, saját ágyban aludni… DE milyen jó, hogy jót teszünk, és hogy nem kötelességből, hanem magunktól. Hálásak lehetünk, hogy van ilyenre lehetőség. Akármilyen fárasztó volt, akármennyit idegeskedtem a szerbek miatt, így volt jó az egész, ahogy volt :-) A cégben (ingatlan.com, akik támogatták anyagilag a játszótér építését) szétküldtem egy jelentést a hétvégi akcióról, ezt reagálta a tulajdonos: „Örülök, hogy részesei lehettünk ennek. Fontos, hogy érezzék az igazságtalan határral kirekesztett, szegénységben és sokszor ellenséges légkörben élő magyarok, hogy velük vagyunk, nincsenek magukra hagyva. Ahol valakik sebeket ejtenek, ott nekünk kell gyógyítanunk. A te munkád is hozzájárul ehhez, köszönöm szépen!” Fodor Gyula, Benő

    „Szerintem sokat épültünk mindannyian ebből. A bárka építése közben jutott eszembe, hogy a Biblia is Krisztus testének ÉPÍTÉSÉRŐL beszél. Hoztunk a hajóhoz 2 tonna alkatrészt, de azok nem illettek egymáshoz, vágni, faragni, fúrni, hajlítani kellett még ezeket a darabokat, hogy egy test legyen belőlük. Volt, amit már méretre vágtunk, kifúrtunk, és mégsem illett a helyére a testben. Kellett még valami. Na mi? Hát egy „CSIMPI”. (valaki, aki teljes súlyával rácsimpaszkodik a fára) És ennek hatására olyannyira helyére került az alkatrész, hogy néhány hét múlva, ha nem lennének csavarok, akkor is illeszkedne. Véglegesen helye van a testben. Bízom abban, hogy sokunk lelki életében egy nagy „csimpi” volt ez a hétvége! Nagyon köszönjük mindenkinek, hogy mindezt együtt, mint Benő-Cédrus-(Caracas)-tengely tudtuk végigcsinálni!” Gondos Attila, Cédrus.
    És végül egy hosszabb, ám annál érdekesebb, irodalmi értékű beszámoló Rácz Feri tollából az egyesek szerint Kusturica-filmbe illő hétvége részleteiről:
    „Nem indult jól a projekt, mert Attila hívása élesen vágott a fülembe hajnali 4-kor és még a paradicsomot is meg kellett locsolni a kertben, mielőtt elindultam. A kb 1,5-2-szeresen túlterhelt, élemedett Peugeot azonban Attila testvér lendületes volántekergetésének hála nemsokára Szeged külvárosában zakatolt. Itt nagyon kedves emberekkel (a Haász Kft. részéről) találkoztunk, akik mindenben a rendelkezésünkre álltak, egyedül a határon való átkelés kilátásait firtató kérdésünkre ingatták a fejüket. Akkor még nem tudtuk, ez mit jelent…
    Ez azonban nem szegte kedvünket és a határnál rövid tanakodás után a teherforgalmi átkelőbe soroltunk. A vámos rövid hümmögés után pecséttel látta el az adománylevelet és a számlát. A szerb oldalon megkerestük az IVASped embereit, akik apró betűkkel kitöltött zöld papírt adtak nekünk. A vámos a plombát hiányolta. Mi mondtuk: nincs plomba. Mondta: akkor nincs átkelés. Nem hagytuk azonban annyiban és invitáltuk, nézzük meg a szállítmányt. Itt látta: tényleg nincs plomba, de amikor sekélyes szerb tudásunkat latba vetve elmagyaráztuk, hogy gyerekeknek viszünk adományt Szerbiába (a „gyerekek” megértetésénél jól láttam, Attila a csípője és a térde között rajzolt a levegőbe vízszintes vonalakat.), megenyhült és fáradt arccal továbbot intett. Mi nem voltunk restek. Nemsokára Zentára értünk és azt mondtuk, ha minden így halad, akkor fain!
    Kis (hm…) zentai városnézés után (régi Zastava gyár, Tisza-part, gumiszerelő műhely, stb). A legvalószínűtlenebb helyen megtaláltuk a VÁMUDVART! 11 óra volt ekkor. Ráleltünk Igor Utornikra is, aki hamiskásan kacsintva tájékoztatott arról, hogy most jött a kantinból, ahol a nagy melegre való tekintettel elfogyasztott egy sört. Bennünket is erre biztatott, mert szerinte 2-3 órát biztos eltart, amíg a kérelmet (7 gépelt sor) és a határozatot (6 gépelt sor) elkészíti és a hatóság emberei is ráverik pecsétjüket.
    Mi hallgattunk rá. A kantin hangulatos volt. Igor – nyilván a nagy melegre való tekintettel – négyszer-ötször megjelent (minden alkalommal elfogyasztott velünk egy üveg sört), beavatott bennünket a vámügyintézés nehézségeibe és nem hallgatta el azt a tényt sem, hogy bizony, fél év alatt ez már a harmadik vámparancsnok (bizonyos Sefica), aki miatt a korábbi gördülékeny ügyintézés bizony-bizony akadozik. Felvetődött az is, hogy a Sefica egyik munkatársát haza kéne szállítani. Kiderült, hogy jó a kapás a Tiszán és legfeljebb a 3 kg-os harcsa az, ami élvezettel fogyasztható.
    Szó szót, sör sört követett. Ekkor futott be Nagy Tibor a Kelet-Európai Misszió munkatársa, aki, igazolni próbálta, hogy csakugyan nonprofit, karitatív szervezetről van szó. A szőrösszívű Sefica azonban ragaszkodott ennek írásos alátámasztásához is. Ennek érdekében Tibor Csantavérre szaladt, faxolta és hozta is a kért dokumentumot. Ezután 2 sör sem telt bele, a sugárzó Igor jelent meg és egy legalább 3,5 kg-os harcsa alapos kifárasztás utáni kifogásához mérhető büszkeséggel hozta a papírokat és amúgy állva, drámai hatásszünet után mondta: szabadok vagytok. Rögtön hozzátette még, hogy természetesen ingyenes ugyan a vámolás, de a rendkívül odaadó hozzáállásra való tekintettel ő még szeretné meghívni a Seficát és csatolt részeit egy ebédre a kantinba. (Bár a mondott összeg nem volt eltúlzott szerintünk sem, azonban a kantin árlapját elnézve igen jó étvágyú személyek lehetnek ezek a vámosok ott Zentán…)
    Attilának azonban a szeme sem rebbent és este 1/2 6-kor már útnak is indultunk.
    Attila, mint rádiós közben forró dróton volt a tótvázsonyon nyaraló és a már Péterrévére megérkezett testvérekkel, tartotta bennük a lelket és buzdította őket: ne csüggedjenek, én még tartom a lépést Igorral a sör terén és kitartunk!
    Péterréve innen már fuvallatnyi idő alatt előttünk termett. Ez különösen úgy volt nagy fegyvertény a sofőrtől (Atti), hogy az autóval nem nagyon lehetett élesen balra kanyarodni (vagy az is lehet, hogy Pérréve a határtól jobbra van). A kissé már lemondó testvérek érkezésünkkor új erőre kaptak, lemálháztak és el is kezdődött az érdemi munka, ami éjszakába nyúlt, de meg kellett csinálni. Ennek érdekében még egy szobai olvasólámpa is előkerült, ami póznára szigszalagozva remek világítást adott. Nem is volt annyi szúnyog!
    A frissítő zuhany (amit én speciel nagyon megbecsültem, mert tudtam, holnap jön a vízszerelő és mit lehet tudni…) után bezuhantunk az ágyba. (Én tételes vámvizsgálattal álmodtam és nem volt meg a hajó 219 darabjából csak 217 db és a combomból vágtam kettőt, hogy meglegyen, Attila pedig álmában Igor társaságában a Tisza mellett óriási harcsákat fogott. A legnagyobb harcsa vámos egyenruhát viselt, 120 kg súlyú volt, közölte: ő Sefica, csak elvarázsolták és arra kérte őt szépen /szerbül!!!/ hogy csókolja meg háromszor, akkor visszaváltozik emberré, másrészt vigye őt haza. Nem messze lakik.)
    Bár Attila elég fáradtan ébredt, de reggel frissen és üdén ugrottunk neki a munkának. Nagyszerű emberekkel találkoztunk, de ezt úgyis tudjátok, vagy gondoljátok. Ott volt mindjárt a pajkos Igorka, akinek a barátja nemrég baltával levágta 2-3 ujját a bal kezén. Őneki 19 ízben ígértem meg, hogy vasárnap állni fog a csúszda. Érezhette rajtam a bizonytalanságot, mert mindig újra megkérdezte. A munka vezetője Gabu és Karesz voltak. Jó volt látni, hogy az ő együttesük összeszokott és működő. Megbeszéléseik az alábbi séma szerint zajlottak:
    – Te Karesz, jó lesz így?
    – Jó lesz Gabu!
    – Akkor jó!
    Az mindjárt látszott, hogy nem először csinálják a dolgukat. Nem sokban maradt el mögöttük az igazi fesztiválarc külsejű, de némiképpen zárkózottabb Bambam sem, aki tévedhetetlenül fúrta le az egész fedélzetet, egyet sem hibázva. Észrevétlenül ugyan, de szerintem a segédek közül talán ő tett a legtöbbet. Kissé meglepő fordulat, hogy egy caracasi venezuelai-belga építi a játszóteret Péterrévén. De jól csinálta. Párja, Artemisz vidáman és lelkesen segédkezett. Nem volt olyan munkafolyamat, ahol kedves mosolyával ne ajánlkozott volna és ne végezte volna nagy odafigyeléssel a tevékenységét. Az ő részére talán a legnagyobb élmény a Gáborral a hit szükségességéről folytatott beszélgetés lehetett. Legalábbis a könnyeiből erre következtetek.
    Elter Andris megalkuvást nem ismerő, pontos, a részletekre is ügyelő munkájával hívta fel magára a figyelmet. Mindegy volt neki, hogy festésről van szó (amiben azért a többiek, valamint a helyi gyereksereg is helyet követelt, ennek ellenére a bárka kabinja kék és vörös lett, nem pedig egyenletes barna…) vagy csavarozásról. Talán a szimbolikusan legfajsúlyosabb munkát, az orrsudár csavarozását is ő végezte! Illés Kiko és Berzétei Panni a festés nagymesterei voltak. Tévedhetetlen pontossággal gardírozták a lelkes gyereksereget is.
    Ferenczi Réka munkája sem merült ki abban, hogy az oldalfal deszkáit utánozhatatlan fizikuma segítségével helyére tegye, a famunkából is kivette a részét. A Nagy Brothers munkabírásáról pedig munkadal is születhetne. Bár nem látványos (mert a föld eltakarja), de a hajótaton az a mászóka úgy meg van alapozva, hogy jöhet eső, jöhet szél….
    A szabódó, az utasításokat szűkszavúan mérő Gabu-főnök elharapott utasításait is végtelen találékonysággal és pontossággal hajtották végre. Ebben talán csak Gondos Attila múlta őket felül, aki igazi szürke eminenciásként a legkevésbé látványos, de legfontosabb munkák végzésében jeleskedett (távtartó, kötél-rejtő kapcsolószekrény kigondolása és kivitelezése). Szikáran és megingathatatlanul állt a vártán és még a reggeliket-ebédeket-vacsorákat is rendesen megette!
    Fodor Gyula munkakedvét sem érheti kritika! Jókedvű élcelődése nem ment a munkavégzés rovására! A tat mögötti kötélmászóka geometriai igényűen pontos négyzethálója az ő és Elter Andris hozzáértését dícséri és ezt követően sem ült a babérjain!
    Jómagam Közép-Európa legkidolgozottabb férfi felsőtestét vonultattam fel, ami esztétikumánál fogva felüdítette a fáradó munkásokat és igazi díszére szolgált a már kész hajónak. Na jó, meg a CSIMPI, amire azért – valljuk meg – a résztvevők közül kiragyogó remek fizikumom determinált.
    Vasárnap Attilával feledhetetlen élményben volt részünk. Az istentisztelet előtt igazi bemerítkezést láttunk, mit láttunk, vettünk részt rajta. Igazi bennső élmény volt, ami mindkettőnknek feledhetetlen! Jó volt együtt lenni a számtalan Muzslai-gyerekkel, a jóvágású Áronnal, aki a házban készítette a feljáró lépcsőt. Esténként megpihentünk, megittunk egy korty sört és hálát adtunk a napi munkáért és annak eredményéért.
    Velünk volt az Úr! Üdv: Rácz Feri a vámról”
    (A bárka egyébként még nincs teljesen kész, a jövő héten megyünk befejezni a festést és egyéb apróságokat.)
    Gabu

Kérlek, írd meg a véleményed!