Maxwell vezetőképző tanfolyam hatodik modul

március 9, 2014    
Kategória: Hírek

2014. szeptember 19-20.
jelentkezés: online (itt lejjebb), 2014. augusztus 22-ig

A világszerte ismert Dr. John C. Maxwell által összeállított vezetőképző anyag alapján elindított vezetőképző tanfolyam utolsó modulját 2014. szeptember 19-20-én tartjuk a Felházban (1149 Budapest, Kövér Lajos u. 23., bal oldali lépcsőház, második emelet), melynek előadója Jan Ernst Gabrielsen norvég testvérünk, a John Maxwell Team európai képviselője, akinek személyes meghívólevelét itt olvashatod.

A félévente tartandó, hároméves tanfolyam részét képezi a 2012-ben indult Felekezetközi Felkészítő Bibliaiskolának, melynek az Élő Ige Gyülekezet ad otthont. Az iskola célja modul rendszerben elérni minél több felekezetből azokat a lelkes és odaszánt életű keresztény testvéreinket, akik a Szent Szellem hívásának engedve ezekben az utolsó időkben együtt szeretnének munkálkodni Isten Királyságának terjesztésében. A Felekezetközi Felkészítő Bibliaiskola célja továbbá, hogy az egyházban ma hiányzó területeken nyújtson megfelelő gyakorlati felkészítést. Ezen hiányok közül elsőként a vezetők képzését tűztük ki célul.

A 2014. szeptember 19-20-án megtartandó hatodik, záró modul témái a következők: a vezetés és a személyes növekedés, a kemény döntések meghozatala, időnk szervezése, a siker vagy kudarc kulcsa, a hatékony csapat építése, és a missziós parancs teljesítése vezetőként.

A korábbi modulok témái, videó- és hanganyagai

  • 2012. februárjában: Isten elhívása a vezetésre; a vezető szíve; a vezető látása; fontossági sorrend és döntéshozatal; az emberekkel kapcsolatos képességek fejlesztése a vezetésben; illetve a stratégiai vezetés.
  • 2012. szeptemberében: a vezetői képességek próbája; az érzelmi biztonság, mint előremozdító elem, illetve az érzelmi bizonytalanság, mint gátló tényező a vezetésben; a feladatok kiosztása és az emberek képzése; a csapatmunka, mint álmaink valóra váltásának eszköze; a jövő vezetőinek mentorálása, mint a lehető legbölcsebb befektetés; és végül a vezetési képességek növekedésének a mérése.
  • 2013. áprilisában: a vezetés a szemléletmódnál kezdődik; a vezető belső köre; Krisztus, a nagyszerű Kommunikátor; vezetés nehéz időszakokban; a vezetés öt szintje; és a mosdótál és törülköző művészete.
  • 2013. szeptemberében: a vezetőnek szánt élet; hogyan imádkoznak a vezetők; a vezető szellemi ajándékainak felfedezése kérdőív kitöltése által; a különböző vezetői stílusok leírása; hogyan fejleszthető a vezető; és a vezetők, mint ’óriásölők’ jellemvonásai.
  • 2013. márciusában: vezetésünk alapjainak lefektetése, a vezetés sáfárság, különböző személyiségű emberek vezetése, a munka elvégzésének alapelvei, az együttműködés ereje, a döntésed szabja meg, hogy betöltöd-e rendeltetésed.

A korábbi modulok előadásainak videó és hanganyaga teljes egészében online hozzáférhető, a linkre kattintva. Az előadásokhoz tartozó nyomtatott anyag pedig a maxwell.vezetokepzo@eloige.hu e-mail címen, kedvezményes áron rendelhető meg.

A 2012. februári, első modulra mintegy 200 fő érkezett az ország különböző pontjairól, számos gyülekezetből. A résztvevőktől sok pozitív visszajelzést kaptunk, melyeknek egy része a Magyar Televízió által készített mintegy negyedórás videóban is megtekinthető.

A szeptemberi, hatodik modulra mindazokat várjuk szeretettel, akik érdeklődnek a vezetőképzés iránt. A korábbi tanfolyamok elvégzése nem feltétele a konferencián történő részvételnek, azonban ajánlott a korábbi konferenciák internetről történő meghallgatása és a tananyagot tartalmazó füzetcsomagok megvásárlása!

Legfontosabb tudnivalók

Időpont: 2014. szeptember 19. (9.15-17.00), szeptember 20. (9.15-12.45)
Regisztráció: 2014. szeptember 19. (7.45-9.15)
Helyszín: 1149 Budapest, Kövér Lajos u. 23.
Jelentkezés feltétele: Bárki szabadon részt vehet a konferencián aki a vezetőképzés iránt érdeklődik, azonban ajánlott a korábbi modulok meghallgatása felvételről és a tananyagot tartalmazó füzetcsomagok megvásárlása.
Részvételi díj: A tanfolyam ingyenes, azonban az ajándék füzet mellett, fejenként 5 db, a tanfolyam anyagát tartalmazó (azonos) munkafüzet megvásárlását kérjük minden részvevőtől, aminek költsége 4000 forint.
Jelentkezés: online űrlap segítségével (egy kicsit lejjebb)
Jelentkezési határidő: 2014. augusztus 22.
(Megjegyzés: A füzetek megfelelő példányszámban történő nyomtatása végett kérünk minden jelentkezőt a határidő lehetőség szerinti betartására.)
E-mail cím, kérdés esetén: maxwell.vezetokepzo@eloige.hu

Részvételi díj befizetése

Átutalással
Számlaszám: Élő Ige Gyülekezet Egyesület Rendezvény, 11742252-20073723
Közlemény: Maxwell tanfolyam

Bankkártyás vagy paypal befizetés

Nev
Mas nevek





Regisztrálni az alábbi ív kitöltésével tudsz

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kérlek, írd meg a véleményed!