Narnia

február 14, 2012    
Kategória: Misszió, Vajdaság

„Mert nékünk is hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak: de nem használt nékik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották.” (Zsid4,2)

Az Egyiptomi kivonulás után a zsidók közül két ember kivételével senki nem mehetett be az Isten által megígért földre. Miért? Mert bár hallották Isten akaratát, de nem aszerint éltek, mert nem párosították hittel, amit hallottak. Ez ránk is vonatkozik, Isten ezt üzeni nekünk ma is, hogy az Isten beszédét, amit hallunk párosítsuk hittel és ez határozza meg az életünket.

Az elmúlt héten egyre inkább a szívünkre helyezte Isten, hogy valamiképpen segítsünk a Vajdaságban élő testvéreinken Péterrévén, és vigyünk nekik élelmiszer csomagot, és mosóport. Megkerestük a Kelet Európa Missziót ezzel a kérésünkkel, és ők szívesen adtak erre a szolgálatra pénzadományt. Ebből az összegből tudtunk venni és kiosztani húsz élelmiszer csomagot és mosóport. Bár az időjárás rendkívül rossz volt, és emberileg nem lett volna szabad elindulni, de tudtuk, hogy mennünk kell. Nagy szükség volt a havi CSP – gyermek támogatás kiosztására is a családoknak, hisz sokaknak ez szó szerint azt jelenti, hogy van kenyér. Ahogy átléptük a Szerb határt, Gábor szavaival, olyan volt, mintha Narniába mentünk volna. Magas hó mindenütt, és a főutak sincsenek takarítva, a gyerekek már két hete nem járnak iskolába, és a szerb kormány a rádióba is azt javasolja az embernek, ha lehet még dolgozni se menjenek. Nagyon hideg volt.

Megvásároltuk az élelmiszert, és mivel a mellékutak még inkább járhatatlanok, így a péterrévei gyülekezet tagjait megkértük, hogy jöjjenek a gyülekezeti házhoz, mert nem tudjuk kocsival kivinni az élelmet nekik. Volt, aki nevetett, és volt, aki sírt, amikor meglátta az élelmiszert és mosóport. Dicsőség Istennek, hogy Ő a legnagyobb szükségben is eltartja az övéit, ezt tapasztalhatták meg Péterrévén a hívők. Kaptunk két teljesen új bakancsot is Fekete Imrétől, ezt is két olyan embereknek tudtuk adni, akik ebben a nagy hidegben és nagy hóban, papucsban, szakadt cipőben jártak. Pont jó rájuk, és úgy örültek nekik, mint a gyerekek, annyira jó az Úr!

(A képek után a cikk folytatódik)

[svgallery name=”2012_02_14_narnia_javitott”]

Egy cigány család is nagy szükségbe került, mivel szétesett a kályhájuk, de hála Istennek volt a gyülekezetnek egy fölösleges kályhája, amit oda tudtunk adni, így a kis család, ahol egy két éves gyermek is van, már nem fognak megfagyni. Nehéz lenne kiemelni egy családot és leírni, hogy miért is volt éppen jókor az élelmiszeradomány, mivel mindenkinek éppen jókor volt jó. De azért megkísérelek két családot leírni. Egy fiatal házaspárról van szó, akiknek a gyermekük egy hetes. Az Apukának nincs munkája, és az Anyuka most szült (neki sincs munkája). Az Anyuka magyarországi, és Péterrévére ment férjhez, akkor még hitetlenek voltak, ennek 1 éve. De megtértek, és teljesen megváltozott az életük. Az asszony, aki azelőtt éjjeli bárban táncolt, ma Istent dicsőíti, és a férfi, aki alvilági dolgokat tett, most már szolgál. Nagy erővel van jelen az életükbe Isten kegyelme, és bár nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak, nem csüggednek, mert meg tanulták a hallott Igét hittel párosítani. Ez az élelmiszer adomány is azt bizonyította számukra, hogy Istengondoskodó, szerető, törődő Atya. A másik család egy idős roma házaspár. Nagyon szeretjük őket. Az asszony nagyon beteg, nagyon fáj a lába alig bír járni, de még a nagy hó ellenére is jár a gyülekezetbe, papucsban. Sírva, boldogan imádkozott, hogy Isten mennyire jó. Úgy gondolom, hogy ezeknek az egyszerű embereknek nagy jutalom van félre téve a Mennyben, bár ők itt a földön sokat szenvednek, de oda át el fogják venni jutalmukat.

Nagy bizonyság, hogy Péterrévén a gerinc sérült lány, akiért pár hete imádkoztunk, természetfölötti módon olyan gyorsan meggyógyult, hogy az orvosok nem értették. Dicsőség Istennek, hogy felkelt a beteg ágyából és már jár. A vajdasági útjaink gyakorisága megnőtt. Minden héten megyünk, és két hetenként hét közben is, hogy a testvéreket lelkigondozzuk, és családokat tudjunk látogatni.
Nagy örömünkre Kanizsán minden héten van megtérés, és megtörtént az első bemerítkezés is. Nagyon kell imádkozni, hogy, akik megtértek meg is tudjanak maradni, mert a külső nyomás igen nagy, és az emberek félnek megvallani a hitüket, akik megmerik vallani, azokat sokszor a család is fekete báránynak kezeli. Még meg kell tanulják hittel párosítani az Igét.

„Az emberektől való félelem tőrt vet; de aki bízik az Úrban, kiemeltetik.” (Pld29,25)

Nagy reménységgel vagyunk, hogy, Aki el kezdte bennünk a jó munkát, van rá hatalma, hogy be is végezze. A kanizsai gyülekezet összejöveteli helyéért még imádkozunk, de nagy biztonságot ad nekünk hogy Isten kézben tartja a dolgokat, és ezek a megpróbáltatások, amin ez a kis fiatal gyülekezet keresztül megy, mind a hívők javára és Isten dicsőségére van. Jó hitben látni, és bízni akkor is, amikor a fizikai szemünkkel homályosan látunk.

„Ha lágyan viselted magadat a nyomorúságnak idején: szűk a te erőd.” (Pld24,10)

Isten áldjon meg drága Testvérünk, legyen kitartásod teljes béketűréssel és örömmel!

Szeretettel, Gábor és Etelka

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Comments

Egy válasz   “Narnia”
  1. Szanka Judit szerint:

    Kedves Gábor és Etelka!

    Nagy szeretettel olvastam az írásotokat a vajdasági segítő tevékenységetekről. Azért keresgélek az interneten, mert mi is szervezünk egy adomány utat a térségbe. Már összegyűjtöttünk sok gyerekruhát, meleg kabátokat, gyerekjátékokat. Viszont most kezdünk szembesülni azzal, hogy a szerb határon lehet, hogy nem engednek át minket. Ezért keresek olyan személyeket, akik járnak át és tudják, mi a helyzet a határon. Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy írjátok meg a ti tapasztalataitokat, és tanácsotokat.

    A segítetteink nevében köszönöm, ha időt szántok a válaszra: Szanka Judit

Kérlek, írd meg a véleményed!