Vajda Gábor: A szeretet cselekedetei

március 16, 2014    
Kategória: Hanganyag

2014. március 15.

Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. (Ef2,10)

Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. (Zsid10,24)

A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben. (Gal6,9-10)

Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti”. (Jel19,7-8)

Isten a hívőket jó cselekedetekre teremtette, mint ahogy Jézus is szerte járt és jót tett itt a földön, azért mert az Atya jót akart tenni az emberekkel.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kérlek, írd meg a véleményed!