Vajdaság: megtérés, gyógyulás, szabadulás, bemerítkezés

július 7, 2009    
Kategória: Misszió, Vajdaság

Most is nagyon – nagyon jó volt a missziós út. Isten jelenléte vett minket körül, és annál nincs jobb! Megint sok családot sikerült meglátogatnunk, sok helyre tudtunk vinni élelmet is, meg szappant, de a legeslegjobb, hogy Istenünk szeretetét vihettük és _a másnapi bemerítéshez készítettük fel az embereket, személyes beszélgetésben megvallották bűneiket, és megtapasztalhatták, hogy mennyire jó dolog, mikor szabad a szív, mert a megbocsátás adása az ellenünk vétkezőknek és a megbocsátás elfogadása Istentől felszabadítja a kötelekből a szívet. Együtt örültünk velük!

Újra és újra megláthatjuk, Istenünk nem személyválogató és minden Nemzetben kedves Ő előtte, aki Őt féli, és igazságot cselekszik. Az emberek Isten valóságos megismerése által megváltoznak, és az erőszakos embert is szelíddé tudja tenni, számomra ez a legnagyobb csoda, mikor egy ember megváltozik és minden újjá lesz, képes a gondolkodását megváltoztatni, ez óriási!

Szombat este még tartottunk egy vezetőségi alkalmat. Éjszaka volt már mire le tudtunk feküdni, mivel egész nap tűzött a nap (igencsak megizzadtunk), jó lett volna egy nagyot fürödni, de ez most elmaradt, technikai okok miatt mégis boldogok voltunk. Nagyon örültünk, hogy reggel már egy jót tusolhattunk is.

BemerítésVasárnap korán kellett kelnünk, mert még családokhoz el kellett menni a bemerítés előtt.

Az egyik családot emelem ki, náluk még nem voltunk, csak hallottak rólunk és elhívtak minket, hogy imádkozzunk értünk, mert súlyos problémák vannak náluk. Akkor találkoztunk velük először. Egy fiatalasszony, Zsuzsa, két kisgyermeke és az Anyósa, Magdolna fogadott minket. Zsuzsa férje messze, más helyen dolgozik, sokak nem helyben dolgoznak, és csak egy hónapban egyszer tudnak hazajönni a családjaikhoz. A nagyobbik gyermek, 3 éves körüli nagyon erőszakos, és durva, ha megtalálja a kést, akkor saját és kistestvére nyakát akarja elvágni, a szülök kétségbe voltak esve. Tudtunk nevelési tanácsot is adni, és természetesen imádkoztunk a gyermekért.

MagdolnaVolt még egy súlyos probléma, Magdolnának nagy hasi műtétje volt pár hete, de minduntalan kinyílik a sebe és váladékozik, az orvosok sem tudnak segíteni. Ő is imát kért. Mielőtt imádkoztunk volna a beszélgetésben a kérdéseinkre adott válaszokban kiderült, hogy okkult dolgokkal foglalkoznak, horoszkóp, babonaságok, és indulataikba átkozzák egymást. Beszéltünk nekik Isten szeretetéről, kegyelméről, és Magdolna átadta a szívét az Úrnak (Zsuzsa már régebben megtért), kijelentette, hogy meg akar változni és mindenféle jóslást abba akar hagyni. Imádkozás közben nagyon erősen megtapasztaltuk az Úr jelenlétét, oly annyira, hogy Magdolna utána megkérdezte, hogy mi történt, ilyen még nem történt vele, békességet kapott és fizikailag is jobban érezte magát, hisszük, hogy az Úr elkezdte testében a gyógyító munkáját. Mikor már készültünk volna menni, azt mondta Magdolna, hogy el szeretné égetni a varázsló könyvét, így nagy öröm között Ő maga gyújtotta meg, égette el a könyvet. Eszünkbe jutott, hogy Pál Apostolék idejében is milyen öröm volt mikor az emberek összehordták és elégették az addig féltett varázsló könyveiket, és nem törődve annak értékével, elégették, mert fontosabb volt nekik, az Úr iránti engedelmesség, ezt tapasztalhattuk meg vasárnap, csodálatos az Úr!

A bemerítés is örömteli volt, a Tisza is jó meleg volt.

Muzslaiék és Tóth DezsőAz Istentiszteleti alkalmon barátunk Tóth Dezső (szegedi pásztor) prédikált, most is sokan voltunk. A gyermek alkalomra is jöttek új gyermekek, ennek nagyon örültem, bár kissé szomorkodtam azon, hogy iskolázatlanok, pedig értelmesek. Reménykedünk, hogy Isten hoz megoldást, erre a problémára…

Az Istentisztelet után még egy haldokló bácsihoz hívtak el minket, Sándorhoz, aki emberhez nem méltó életkörülmények között él egy viskóban. Minden terhet lerakunk Istenünk jóságos kezében, mert Övé a hatalom, és, mert Ő maga a szeretet.

Ha missziós munkánkról többet szeretnél tudni, akkor a: www.parakletosmisszio.eu honlapon megnézheted.

Isten áldjon Téged!
Etelka és Gábor

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Comments

13 válasz   “Vajdaság: megtérés, gyógyulás, szabadulás, bemerítkezés”
  1. Muzslai Etelka szerint:

    Sajnálom, hogy nem sikerült világosan leírnom, hogy az okkult varázsló könyv elégetése nem a könyvek elleni lázadás volt.
    Úgy gondolom, hogy ahogyan a Biblia képes megváltoztatni embereket hit által, mert megismerik belőle Isten szeretetét és kegyelmét, ezért képesek hinni kegyelemből és a gondolkodásukat megváltoztatni az emberek, így az ördög által inspirált könyvnek is van hatása az emberre. Ezt tapasztaljuk és látjuk a misszióban, hogy milyen erős a jóslás ereje, ez képes megrontani egész családokat sőt halálba is tudja kergetni az embert. Ezért nem is kell csodálkozni azon, hogy Isten az ilyen tevékenységet az Ó szövetségben halállal büntette, hiszen Őt cserélték fel a Sátánnal, ez bizonyos értelemben szellemi paráznaságnak is nevezhető. Ezzel az Urat csalták meg. Most az történt, hogy egy a varázslásoktól megkötözött ember kegyelemből felismerte, hogy bünös életet folytat, és ez által sok kárt okozott magának és a családjának, tudta, hogy az a gyökere, hogy nemk Istennél kereste a megoldásokat, hanem a Sátánnál. Ennek nagyon megörült, hogy mindent lehet újra kezdeni Krisztussal, hiszen ez a kegyelem lényege, hogy a régiek el múlnak és minden újjá lesz, és Istenünk nem emlékezik meg többé büneinkről, ha megvalljuk és megtérünk. Ez történt, csodálatos volt, mert egy ember megszabadult a Sátán kötelékeiből. Isten jelenlétében arra az elhatározásra jutott saját akaratából, hogy a saját könyvét , ami romlásba döntötte, megsemisíti, mi azért örültünk ennek, mert ezzel a cselekdetével kifejezte, hogy más ember akar lenni és a továbbiakban Istenben akar bízni. Ez bármilyen tárgy lehetett volna, valakik a josló kártyájukat dobják ki, valakik mást, nem az a lényeg, hanem a szabadság.
    A saját tulajdonunkkal azt csinálunk, amit akarunk, és én szívemből tanácsolom bárkinek, hogyha bármilyen tárgy megkötözi az életét, akkor szabaduljon meg tőle. Hú, nagyon klassz szabadnak lenni!

  2. Pap Andrea szerint:

    ApCsel 19,19 – Azok közül sokan, akik a varázslást űzték, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Mikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték.

    Mivel belülről ismertem az okkultizmus világát, ezért szeretnék kiállni amellett, hogy a varázsláshoz használt könyv elégetése megáll a Biblia alapján!Nagyon veszélyes egy olyan könyvet tartani otthon, ami ilyen témákkal foglalkozik, mert felesleges kísértést jelenthet egy olyan embernek, aki régebben is probált belőle megoldást keresni.

    Amikor a bűnrendezésem volt anno, nekem is azt tanácsolták a vezetők, hogy minden olyan dologtól váljak meg, amivel varázsoltam vagy jósoltam. Ha lett volna rá lehetőségem, én is elégettem volna biztos, hogy tuti ne kerüljön soha más ember kezébe.

    Ahogy Eta is írta, tényleg nagyon csodálatos volt, ahogy láthattuk, hogy az asszony felismerte ezeknek az okkult dolgoknak veszélyeit s ő úgy fogalmazta meg, hogy ha tudta volna, hogy ez nem kedves Isten előtt, akkor már korábban is megsemmisítette volna. Nagyon hálás volt nekünk, hogy ezt megtudhatta.
    Dicsőség Istennek, hogy használ minket, hogy az ördög hazugságait leleplezhettük.

  3. Muzslai Gábor szerint:

    Emlékszem, mekkora öröm volt számomra, amikor kidobáltam tisztátalan képeket, deviáns hanglemezeket, amik számomra a régi életemet jelentették.
    De mit mondjunk a saját óemberünk halálba adásáról, akit a bemerítéskor örökre a halálba adtunk?
    Eszembe jut Pál apostol, aki ” kárnak és szemétnek ítélte” régi életét, beleértve magas szintű végzettségét,vallási hovatartozását…..Hm.

  4. admin szerint:

    Értem én a szándékot. Kilátástalan helyzetükben az emberek elég elrugaszkodott (és szemmel láthatóan nem működő) megoldásokkal próbálkoznak, jó ezek helyett valami mást mutatni. Azt hiszem, hogy a legtöbbre, a hitre, illetve az Isten szerinti élet gyakorlására hívjátok fel a figyelmet, lebontva azokat a gátló tényezőket, amelyek ezt akadályozzák, esetleg lehetetlenné teszik. Talán figyelnünk kell azonban azoknak az érzelmeire is, akik a könyvet a kultúra, a műveltség fizikai megtestesülésének tekintik, vajon milyen benyomást keltünk bennük egy ilyen akcióval? Csak ez a megoldás létezik?

  5. Pap Andrea szerint:

    Az a fontos, hogy Istennek tetszünk s ne embereknek akarjunk megfelelni. Ha egy könyv gonosz tudományokba vezet be, emberek életét megkötöző átkokat hoz, akkor akár könyvben van leírva, akár egy papírcetlin…akkor nem szabad sajnálni az elégetését. Nem hiszem, hogy egy jóskönyv nagy kulturát képvisel…a könyvet magát, mint anyagot pedig nem tehetjük előbbre Istennél.

  6. Varga Márti szerint:

    „Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet.” Jakab 2,18

    A hit cselekvő. Azt mondja Isten, ha hallod az én igémet, akkor cselekedj is a szerint. Ha elfogadom Jézust Megváltómként, Istent Atyámként, akkor azon vagyok, hogy kifejezzem neki, elfogadom az ő parancsolatait és aszerint élek. Ha én megtűrök egy okkult könyvet a polcomon, ami nyilvánvalóan nem Isten beszédét tartalmazza, nem Krisztusra mutató, hanem más alternatív megoldásokat tár fel az olvasó előtt, miközben arról beszélek, hogy csak is Isten a megoldás mindenki számára, az milyen bizonyság lesz az emberek előtt!

    Ez az asszony meggyőződésre jutott, hogy számára nincs más út csak Isten útja, és ennek tükrében tett egy hitbeli lépést. DÖNTÖTT ÉS CSELEKEDETT. Számára fontos volt ezt megtenni, mert ezzel maga és az ellenség számára is kifejezte, hogy a könyv segítségével megrontotta a saját és környezete életét, de többé már nincs hatalma felette, mert Isten mellett DÖNTÖTT. A könyvnek nincs jelentősége többé, kárnak és szemétnek ítélte, ahogy Pál is szemétnek ítélt mindent amije volt, inkább Krisztust választotta.

    A könyv áldás, de romláshoz is vezethet, mert ugyanúgy mint a zene, hat az emberre. Ami jó azt meg kell tartani, de ami nem jó azt ki kell dobni, elégetni, stb. Mert ha hagyjuk, hogy a jók között ott legyen a rossz is, az a jót is tönkreteszi. Lásd egészséges alma, rohadt alma. Nem a rohadt alma fog egészségessé válni, hanem megrothasztja a többi egészséges almát is, ha ott hagyjuk.

    Ahogy azt Andi is írta, b.mikor kísértést jelenthet a számunkra, hogy odanyúljunk és levegyük a polcról, ha éppen olyan állapotban vagyunk. Az ige rávilágít arra is, hogy ha b.mi van ami kísértést jelent a számunkra attól jobb megszabadulni, egyszerűen azért mert emberek vagyunk. Jobb nekünk ha a gyenge pontjainkkal tisztában vagyunk és elkerüljük azokat a helyzeteket, ahol esetleg bűnbe eshetnénk.

    …. még lehetne ragozni és kiszélesíteni a kört, de itt befejezem. Minden esetre, egy hitben meg tett lépes felszabadító és óriási terheket tud legördíteni az ember válláról, hiszem, hogy ezzel az asszonnyal is ez történt.

  7. SzFeri szerint:

    Nekem teljesen egyértelmű, hogy azt a könyvet el kellett égetni! Nekem is az a kép jutott az eszembe, amit MGábor írt, azaz egy dolog, hogy mondjuk valaki szóban megvallja, hogy mivel vagy mivel nem vállal közösséget, egy másik pedig tettekkel is alátámasztani! Csak azért megtartani egy okkult iratot, mert egy könyv a kultúrát jelenti – szerintem vallásosság, nem hit.
    Én még öntenék is rá egy kis benzin!! :-)
    Ugye nem bántottalak meg, Attila!
    Szép napot Mindenkinek!

  8. Varga Márti szerint:

    Számomra pont az a lényeg, hogy én Istennek akarok megfelelni és nem embereknek.
    A másik amit írtál, idézem „fontos, hogy milyen kép alakul ki rólunk, illetve milyen képet alakítunk ki magunkról” – erre visszacsatolnék ahhoz amit az előzőekben írtam: ha én Istent hirdetem, azt hogy Ő a megoldás, milyen kép alakul ki rólam, akkor ha én közben okkult könyveket tartogatok a polcomon?

    … és naná, hogy szóba állok veled, hiszen szeretek veled beszélgetni. :-) Kevés alkalmam van ugyan rá, mert mindig rohanok… :-)

  9. SzFeri szerint:

    Szia Attila!

    Hát érdekes az a cikk… A lényeget kiemelve a cikkből:
    „A barbár lélek hatalmat lát a betűben. S azt lát benne, mindinkább csak azt, a mai lélek is: előnyt, propagandát, fegyvert, egyszóval hatalmat. Még jó ha nem varázshatalmat, mint az ősbarbárok”
    Azok szerint amit olvasunk az Igében tényleg „el tudje varázsolni” az embert, vagyis a célt elétesztetteni tudja, mivel okkult dolgokról van szó.

    … „A könyv tehát hatalom, szellemi fegyver vagy varázserő, amit lehetőleg ki kell venni az ellenfél kezéből, s monopolizálni, vagy máglyába gyüjteni és elégetni.” … „A könyvégető tiszteli a Könyvet. Csakhogy barbár tisztelet ez: a Könyvben is az erőt tiszteli, a hatalmat, a harc fegyverét, a propaganda eszközét, és nem célját.”
    Ezekből azt látom, hogy szegény Babits nem igazán volt tisztában vagy akart tisztábban lenni Isten törvényszerűségeiben.
    Ő egy tipikus vallásos ember lehet – ha egyáltalán hívőnek mondta magát, akinek ha beszélsz a csodákról meg Jézusról, azt nem is érti, és azt válaszolna: „de hát én katolikus vagyok!” Azért ír mint barbárokról, mert őmaga sincsen tisztában a hittel, és amit nem ért az számára egyszerűen nem létezik. Vagyis igazából őmaga a barbár, mert nem érti… :-) Ugye értitek, mit akarok mondani?

    „De ha korunk kezdődő barbársága, mely első lépés a halál felé, az ő lelkét is kikezdené: akkor propagálja – és égeti”
    Hát Pál is barbár volt-e, hogy nem állt ellen az égetésnek? Ráadásul ha olvassuk az ApCsel 19:19-et, látjátok, hogy kik égették azokat az okkult könyveket? „AZOK KÖZÜL SOKAN, AKIK A VARÁZSLÁST ŰZTÉK” !!! Tehát azok, akik igazán tudatában voltak annak valóságosságában, akik benne voltak keményen az okkultizmusban! Vagyis nem az apostolok égettek, mint akik az akkultizmusban kivülállók voltak! Azért ez elég nagy bizonyíték, nem?
    Ezért számomra az is mellette szól, amit Andi írt.
    Vagyis Babits ebben téved, amikor ezt írja:
    „Az az érzés legalább, amivel a «horogkeresztes» máglyára viszi a «nem-német» irodalmat, alig külömbözhet lényegesen attól, amivel hajdan a boszorkánymesterek könyveit elégették.”

    Vagy akár ezzel az elővel tarthatnánk olyan könyvet is, mint „hogyan legyünk öngyilkosak”, stb… Nem? :-)

    Attila! Még jó, hogy beszélük ezen túl is!!!!! :-)
    Sőt, jó is, hogy felmerülnek ilyen témák is, mert csak úgy fejlődünk, ha járatjuk a gondolatainkat ezeken! És azért is ez egy jó csapat, mert meg tudjuk osztani a gondolatainkat! :-)

Kérlek, írd meg a véleményed!