Vincze Gábor: Tűzfal embereket keresek

július 13, 2013    
Kategória: Hanganyag

2013. július 13.

Ez47
3 Azután ő kelet felé ment mérőzsinórral a kezében, lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért.
4 Ismét lemért ezret, és átvezetett a vízen: a víz térdig ért. Újra lemért ezret, és átvezetett: a víz derékig ért.
5 Amikor újabb ezret mért, már nem tudtam átkelni a patakon, mert annyira megnőtt a víz, hogy úszni kellett volna benne: a patakon nem lehetett átgázolni.
6 Akkor ezt mondta nekem: Láttad-e emberfia? Majd visszavezetett engem a patak partján.

Amikor bemegyünk Isten jelenlétébe (a folyóba), akkor Isten ad nekünk kijelentéseket, elmondja, hogy mi az Ő szíve vágya, mit szeretne, hogyha cselekednénk. Ahogy ebben engedelmesek vagyunk Neki, és a fizikai síkon (a parton) megtesszük, amire megkért, akkor egyre mélyebb és mélyebb vizekre fog vezetni minket, ahol minél jobban meg fogjuk tapasztalni a Vele való belsőséges kapcsolatot. Ebből kifolyólag a Szent Szellem fog motiválni és az Atya akaratával megegyező módon vezetni minket, hogy mit és hogyan csináljunk, hogyan szolgáljunk az emberek felé. Istennek a természetfeletti ereje és dicsősége pedig meg fog jelenni rajtunk.

„Az aratni való sok, de a munkás kevés.” (Mt9,37) Szeretnénk egy „tűzfalat” felállítani a gyülekezet hiteles tagjaiból, akik önként adják magukat ahhoz, hogy a Szent Szellem használja őket az emberek szükségeinek a betöltésében, természetfeletti módon is, hiszen Jézus Krisztustól mennyei felhatalmazást kaptunk erre. Hisszük, hogy jelek és csodák fognak történni, amikor a tűzfalat alkotók imádkoznak majd a szükségben lévőkért. Vágyunk arra, Isten érintésétől pillanatok alatt helyreálljanak megtört emberi életek, történjenek szabadulások sok éves megkötözöttségekből, illetve gyógyulásokat éljenek át a hozzánk betérők. Ezért érdemes élni és az Urat szolgálni, mert „minden lehetséges annak, aki hisz”! (Márk 9:23)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Comments

2 válasz   “Vincze Gábor: Tűzfal embereket keresek”
  1. Szénászky Zsolt szerint:

    Kedves Gábor!

    Az üzenet ami átadtál a szívemből szólt.Kívántam volna hozzád futni megölelni és mondani hogy kezdjük azonnal.Kérlek, ha kérhetek ilyet maradj meg ebben az elhatározásban,mert Isten hiszem, hogy ilyen embereket keres vezetőknek akik így gondolkoznak.

    Shalom:Szénászky Zsolt

  2. Eszter szerint:

    Kedves Gábor!

    Szívemből szóltál. Kicsit homályos lett a szemem, felszakadt bennem valamiféle fájdalommal teli öröm, – vagy fordítva. Na, végre! Nem azt hallottam, amit az elmúlt húszon.. évben.
    Használjon téged és minden Istenre szomjas embert, a nem más -Pál szavaival-, hanem a Krisztus evangéliuma hirdetésében.
    Áldott és szeretett embere Istennek!

    Eszter

Kérlek, írd meg a véleményed!