Török Tibor vagyok, 1959. június 24-én születtem Budapesten. Itt nevelkedtem egy peremkerületben. Fiatalon versenyszerűen sportoltam, a karatéban találtam meg a sikerélményemet. Közben az Országos Mentőszolgálatnál helyezkedtem el, elvégeztem a mentő-szakápolói iskolát.
Megnősültem, egy kislányunk született. A mentős fizetésemből nem tudtunk megélni, állandó anyagi problémáink voltak. Összetalálkoztam a régi barátokkal, edzőtársakkal, akik egy ismert diszkóban portásként dolgoztak. Lehetőségem nyílt velük együtt itt dolgozni, „pénzt keresni”. Az éjszakai élet örvénye engem is lehúzott, egyre vadabbul hajtottuk a pénzt, kerestük az élvezeteket, a polgári törvényeket sem tisztelve. Az új életstílusomhoz, a nagy fekete autómhoz, a borotvált fejemhez egy új, fiatal barátnőre is szükség lett.
Felrúgva családi életemet, elhagyva feleségemet, gyermekemet, eladva keservesen felépített családi házunkat, elköltöztem. Később hivatalosan is elváltam a feleségemtől és a családommal minden kapcsolatot megszakítottam. Az életem egyre feszültebb és sivárabb lett. A mindennapjaim gátlástalan bűnözők és rendőrök társaságában teltek. Nem sokra rá édesanyám meghalt rákban, rajtam is hat darab daganat növekedett az ágyékomon, és eközben a maradék pénzemet ügyvédekre és orvosokra költöttem. A következő idézésre és a szövettani eredményre várva életem új társa kirúgott. Bérlakásba költöztem egyedül és arra az elhatározásra jutottam, mivel az életem nem nullán, hanem mínuszban volt, hogy végzek magammal. Összeomlottam.
Felkerestem azt, aki a legfontosabb volt emberileg számomra: a kislányomat. Felhívtam telefonon, megbeszéltünk egy találkozót egy étteremben, ahol próbáltam az elkövetett és megtörtént dolgokat szépítgetni. A lányom élőhitű keresztyén szemével átszúrta a szívemet. Azt mondta: „Apa, te nem vagy boldog. A héten leszel negyven éves, gyere el hozzánk, sütök neked egy tortát és elbeszélgetünk.” A vér is meghűlt bennem, hogy a volt feleségem szeme elé kell kerülnöm, de éreztem, hogy ennél jobban még nem kívántam tortát. Eljött a találkozás napja, megborotváltam a fejemet, felvettem a leggizdább ruhámat és méregdrága parfümöt locsoltam magamra. Ahogy beléptem a lakásba, mintha másik világba kerültem volna, békesség és szeretet vett körül. Ilyen biztonságban a kutyáim és a fegyvereim mellett sem éreztem magam. Megebédeltünk, és a lányom átadott egy kis csomagot. Most már tudom: a világ legértékesebb ajándékát kaptam. Egy Biblia volt.
Megijedtem, mert úgy gondoltam, nekem már nincs időm, hogy egy ilyen vastag könyvet elolvassak, mert a halálra, a pokolba készültem. Megkérdeztem a lányomtól, hogy „Mit kezdjek most ezzel?”
Ő azt mondta, hogy „Negyven éves vagy, olvasd el a 40. zsoltárt.” Megkértem őt, hogy keresse ki, és az Úr ezt mondta ott nekem:
„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne.
Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.”
Idáig olvastam, mert tovább nem ment a könnyeim miatt. Jézus összetörte a szívemet, minden keménységgel és büszkeséggel együtt. A fürdőszobában kisírdogáltam magam. Az Úr segítő jobbját nyújtotta felém. Furcsa és érthetetlen volt számomra, hogy Valaki így ismer és figyeli az életemet. Meg akartam ezzel a hatalommal ismerkedni. Két nap múlva ugyanebben a közösségben behívtam Jézust a szívembe, elismertem életem Urának és arra kértem az egyetlen élő Isten Fiát, hogy bocsássa meg a bűneimet, amelyeket áttekinteni sem tudok, mert számosabbak a hajam szálainál. Mikor ez megtörtént, rádöbbentem arra, hogy Jézus Krisztus az, akinek mondja magát! A bűneim terhét, mint egy tonnás hátizsákot, levette a hátamról. Azóta Jézus útján járok, Ő visszaadta a családomat, újra összeházasodtunk.
A szövettani eredményem jó lett, a rendőrségi ügyek lezárultak. Azóta Isten számos csodáját tapasztalom az életemben és tudom, hogy Ő mindig velem van.
Isten elhívott, hogy az Ő evangéliumát hirdessem a megkötözötteknek, és törlesszek a Sátánnak. Jézus megmentette az életemet az Ő kereszthalálával, ezért én is egész életemet Neki ajánlottam fel.