„…Az a csoda, hogy én ma nem a temetőben vagyok!”

1971-ben születtem Budapesten. Jól szituált, materialista családban nőttem fel. Nagyapám elismert festőművész volt, szüleim és bátyám építészmérnökök. 6 éves korom óta magam is építész akartam lenni. Rendkívül céltudatos, magabiztos, önfejű, arrogáns és nagypofájú gyerek voltam. Már fiatalon sikereket értem el sportban, rajzban, éneklésben, néptáncban, tanulásban. Szerettem jól teljesíteni, és nem szerettem veszíteni – semmilyen területen.

Sajnos otthon nem voltak rendben a dolgok, a feszültség, veszekedés elég gyakori volt, én is elég harciasan viselkedtem szüleimmel. Aztán 11 éves koromtól bizonyos külső sokkhatások és egy örökölt belső hajlam folyamán kialakult egy igen súlyos stresszbetegség, mely ismétlődő pánik rohamokban és egy azokat követő masszív depresszióban és szorongásban mutatkozott meg. Ilyen időszakokban minden összeomlott bennem, az amúgy szorgalmas, öntudatos, néha meglehetősen ellenszenves fiatalember magába forduló, félelmekkel, halálfélelemmel, és az élet túlélésével küzdő szerencsétlen lelki ronccsá vált. Rajtam és Istenen kívül senkinek sincs fogalma arról, milyen lelki borzalmakon estem át ebben az időben. Gimnázium idején 8 hónapon át napi 2-3 órát bírtam aludni, éjszakánkén remegett a gyomrom és a fogam, 150-es pulzussal, hideg és nyálkás tapintású kezemmel kapaszkodtam anyám kezébe, annyira féltem. Csak erős akaratom és élni akarásom mentett meg az öngyilkosságtól, melyre sokszor gondoltam ilyen időszakokban. Ami elől menekültem, bennem volt és árnyékként követett, majdnem beleőrültem. Állandóan attól féltem, hogy a pszichiátrián fogom befejezni a zártosztályon, telenyomva nyugtatókkal. Aki járt már ott, az tudja, hogy néznek ki az ilyen emberek. Egy közeli, nálam fiatalabb ismerősöm hasonló problémákkal be is került, és soha nem jött ki többé. Öngyilkos lett… Tudnotok kell, hogy az csoda, hogy én ma nem ott, és nem a temetőben vagyok.

Szóval emiatt féltem a katonaságtól, a házasságtól és a jövőtől, mert rádöbbentem: csak 1 életem van, és éppen ez az egyetlen elviselhetetlen. Jártam idegorvoshoz, pszichológushoz, de csak altatót és nyugtatókat írtak fel, semmit nem tudtak segíteni. Ezekkel a tablettákkal és a kemény munkával vészeltem át a „boldog” iskolás éveket. 8 évig harcoltam az életemért. Akkoriban már nem voltak nagy álmaim, terveim. Csak szerettem volna normálisan élni, mint mások.

16 éves lehettem, amikor vetítették a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát, melynek a zenéjét éjjel nappal hallgattam, annyira tetszett. Közben kezdett foglalkoztatni a kancsal főhős személye, akiről addig – meggyőződéses ateistaként – semmit nem hallottam, még alig vallásos szüleimtől sem. Aztán valakitől kaptam egy Bibliát, amiben Valaki olyanról olvastam, aki éppen az olyan menthetetlen és gyógyíthatatlan szerencsétleneken segített, amilyen én voltam. Azonnal ráharaptam, tudnom kellett, mindez mese vagy valóság. Ha valóság, akkor ez az utolsó esélyem arra, hogy valaha boldog és normális ember legyek. Minél többet olvastam, annál erősebb vágy nőtt fel bennem: meg akarom ismerni az élő Istent. Eljártam misékre és a hűvös templomokban kerestem az Ismeretlent, Akire annyira szomjaztam. Aztán 1988. decemberében megtaláltam. Betöltött az Ő felfoghatatlan szeretetével, megmosott a romlott dolgaimból (csak én tudom, mennyi volt ilyen, igen sok), lassan-lassan átformálta önző, egoista szívemet, hogy képes legyek másokat őszintén szeretni. Fokozatosan megszabadultam a félelmektől, a szorongástól. A régi Horváth Balázs meghalt, ma már egy teljesen új ember vagyok.

20 év után még mindig ezen az úton, a megbocsátó és megszabadító szeretet útján járok, és eszem ágában sincs visszatérni a régihez, melybe majdnem belehaltam. Boldog vagyok, mert van egy milliárdos Barátom, aki mindig velem van és betölti minden szükségemet – anyagilag is, de főképpen lelkileg. Annyi komoly és igaz barátom lett az elmúlt 20 évben, amelyet álmomban sem reméltem volna, többen közülük ex-maffiózók, ex-alkoholisták, ex-drogosok, ex-milliomosok, ex-depresziósok, ex-ateisták, akiket ugyanaz a transzcendens szeretet formált át, mint engem.

Átéltem tucatnyi csodát, természetfeletti gyógyulásokat, beteljesedett jövendöléseket. Feleségem esküvőnk előtti évben diagnosztizált tuberkulózisból gyógyult meg ima hatására. Az ígért 6-12 hónap helyett 2 napig volt a tüdőszanatóriumban. Az orvosok nem értették a röntgenfelvételeken bekövetkezett drámai változást… Láttam egy jó barátomat bűnösként leesni Isten ereje alatt, és fél óra múlva teljesen új emberként felkelni. Mindez számomra csupán annyit jelent: a Biblia nem egy elavult vallásos könyv, hanem élő valóság. Én már nem hiszek önmagamban, saját tehetségemben, és nem hiszek a vallásokban, még a keresztény vallásokban sem. Én egy élő Személyben hiszek, aki jelen van a mindennapjaimban, és erős hátszéllel nyomja előre törékeny életemet. 1995. januárjában, munkába menet, a metró aluljáróban hirtelen erőteljesen megragadott Isten Szelleme, és hallottam a hangját! Többször ezt mondta a szívemben: „Én hívtalak el, hogy Szolgám légy!” Vagy fél óráig elárasztott Isten ereje, ott sírtam az aluljáróban, mint egy gyerek. Ez az élmény és üzenet azóta is bátorít, és a legnagyobb megtiszteltetés számomra, hogy az Élő Isten szolgája lehetek. Isten értékesnek lát, terve van velem, számít rám, és szüksége van parányi életemre, miként a Tiédre is, aki ezt olvasod!

Ha valaki ezek után engem bolondnak tart, lelke rajta. Inkább akarok boldog bolondként, mind boldogtalan normálisként élni. Nem szégyellem beismerni: én gyenge voltam arra, hogy magamat boldoggá tegyem. A halál közelsége, ami elől mindannyian menekülünk, engem elég korán elért, úgyhogy sok mindent, mondhatni mindent át kellett értékelnem. Akik most nevetnek rajtam, néhány év múlva talán már nem fognak,  mert egyszer mindnyájunknak szembe kell néznünk az élet valós perspektíváival, és meg kell keresnünk a válaszokat az addig elodázott és mélyen elnyomott kérdésekre. Én mindenkinek figyelmébe ajánlom a Könyvek Könyvét, amiben megtaláltam a választ. Ez a könyv, a Biblia: Isten szava, válasza és útmutatása életem minden helyzetére, kérdésére. Ez az én használati utasításom. 23 év után is naponta olvasom, mert Isten beszéde maga az Élet, ez az én kifogyhatatlan forrásom. A nehézségekben megtanultam fegyelmezetten imádkozni. Élvezem a közösséget az Atyával, a Fiúval és a Szent Szellemmel, az imádkozás mindennapjaim legkedvesebb időtöltése. Jézus kedvessége és szeretete az üzemanyagom a hétköznapokban. Isten olyan csodálatos!

18 éve boldog házasságban élek, eddig 3 csodálatos gyermekünk született. Közel 5 éve Budaörsön lakunk. A polgári életben 20 évig építész tervezőként kerestem a kenyerem, jelenleg a gyülekezet teljes idejű alkalmazásában állok. Feleségem gyógytornász. Emellett gyülekezetünk dicsőítő csapatát és egy imacsoportot vezetek, és megtiszteltetés számomra, hogy ilyen sok csodálatos emberrel lehetek közösségben. Közel 20 éve aktívan részt veszek felekezetközi kapcsolatépítésben, szolgálatokban, a városi szintű ébredés előkészítésében. 2004-ben néhány zenész barátommal elkészítettük a „Jövök a kereszthez” című CD-t, amin saját, bibliai ihletettségű dalaim lettek feldolgozva. 2011-ben elkészült 2. albumom is „Út a lehetetlenen át” címmel.

Szívem legfőbb vágya az, hogy lássam fiatal vezetők felnövekedését, és tanítványok seregét beállni Jézus követésébe és szolgálatába!