Főoldal

Kik vagyunk
Bemutatkozás
  • Az Élő Ige Gyülekezet egy keresztény szeretet-közösség, mely 1992-ben alakult, és azóta államilag bejegyzett, önálló vallási szervezetként működik.
  • Élő tagja vagyunk Jézus Krisztus világméretű Egyházának, amely a világ legnagyobb és leggyorsabban növekvő közössége, sokmillió helyi gyülekezet-családdal. Mindazokat hittestvérünknek tekintjük, akik – felekezeti hovatartozástól függetlenül – hisznek Jézus Krisztus személyében, kereszthalálában és feltámadásában, és e hitüket a gyakorlatban is megélik.
  • Nevünk arra a Jézus Krisztusra mutat, aki azért született a világba, hogy a láthatatlan Istent láthatóvá tegye, és bemutassa. Ő maga az Élő Ige, aki ma is meg akar szólítani minket, mert vágyik a velünk való élő közösségre. A mi elhívásunk pedig az, hogy az Élő Ige éljen bennünk, azaz hogy megéljük az Igét.
  • Gyülekezetünk egy keresztény ifjúsági csoportból nőtt ki. Azóta legtöbben megházasodtunk, gyermekekkel és Isten-kereső emberek sokaságával gyarapodtunk, de lelkünkben fiatalok és befogadók maradtunk!
  • Közösségünk az egyetemes Egyház „pünkösdi-karizmatikus”, más szóval „teljes evangéliumi” családjának fiatal, önálló tagja.
  • Hiszünk az Egyetemes Apostoli Hitvallásban.

Meghívás
  • ha keresed a válaszokat az emberileg megválaszolhatatlannak látszó kérdésekre,
  • ha több szeretetre van szükséged,
  • ha olyan családra vágysz, ahol gondolnak rád és törődnek veled,
  • ha magányosnak érzed magad a mindennapok küzdelmeiben,
  • ha aggódsz a jövőd és a halál gondolata miatt,
  • ha a külsőségekben megélt vallásosság nem vonz, de Istenről többet szeretnél tudni,
  • ha szeretnél a bűneidtől, terheidtől megszabadulni,
  • ha szeretnél meggyógyulni testi és lelki betegségeidből,
  • ha szeretnéd feldolgozni, elrendezni a múltadat, és életedet új eséllyel és tiszta lappal újraindítani;
  • ha úgy érzed, hogy az élet többről szól, mint a saját és a családod életének fenntartásáról,
  • ha szeretnéd megtudni, hogy mi célból születtél erre a világra,

ha szeretnéd Isten életedre vonatkozó tervét megismerni és megvalósítani! Az életben előbb-utóbb mindnyájan elérkezünk arra a pontra, amin nem tudunk saját erőnkből túljutni, csak a mindenható Isten segítsége által. Ha úgy érzed, hogy közel vagy ehhez a ponthoz, vagy többre vágysz Isten szeretetéből és Jelenlétéből: gyere el közénk, és fogadd el mindazt, amit csak Őtőle kaphatsz meg!

Várunk szeretettel!

Értékeink
– a 12 „építőkövünk”
ÉLŐ IGE
Vezetőség

A körülbelül százötven főt számláló gyülekezetünket egy pásztor és vele együtt három tagú presbitérium irányítja. A Gyülekezet zökkenőmentes működését különböző (önkéntes) szolgálatok teszik lehetővé, ezek szervezését tagjaink végzik, és a presbitérium felügyeli.

Team Member

Vincze Gábor

pásztor
Team Member

Lakatos Károly

presbiter
Team Member

Horváth Balázs

presbiter

Pásztor: Vincze Gábor (+36-20/20-11-888)

Vezetők:
 Lakatos KárolyHorváth Balázs, Győri Ferenc, Tőke Ferenc, Bányik Roland, Varga Attila, Végh József, Bereznai Miklós

Gyerektanítói szolgálat: Koczán Judit

Gyakorlati szolgálatok vezetője:
 Zsólya Tibor és Zsólya Angéla

Pénzügy: Zsólya Angéla

Szolgálati beosztás koordinációja, titkár: Vajda Zsolt

Gondnok: Völgyi Erika

Hitvallásunk
– a 12 „pillérünk”
Küldetésünk,
  1. hogy Isten élő Beszédének megélése és továbbadása által minél több emberrel megismertessük a mennyei Atya feltétel nélküli szeretetét, ami megjelent Jézus Krisztusban;
  2. hogy befogadjuk a kereső embereket Jézus Krisztus családjába;
  3. hogy segítsünk nekik egyre mélyülő kapcsolatban élni Istennel;
  4. hogy segítsünk nekik életük és családjuk gyógyulásában és helyreállásában;
  5. hogy megtanítsuk őket Jézus követésére, azaz a tanítványságra;
  6. hogy elvezessük őket a hitben való érettségre, a felnőttkorra;
  7. hogy felkészítsük őket a gyülekezetben és az azon kívül végzett szolgálatra;
  8. hogy segítsünk nekik felismerni és betölteni életük küldetését a világban.
Jövőképünk
– a 12 „szárnyunk”
Sorsfordulatok
bizonyságok

Kutyából lehet szalonna? Megváltozhat egy ember élete véglegesen és gyökeresen?

A válasz: igen!

HA TE IS MEG AKAROD TUDNI, HOGYAN LEHETSÉGES EZ OLVASD EL A KÖVETKEZŐ ÉLETTÖRTÉNETEKET
Tovább a történetekre
background image